Országos Kéktúra (1-es számú, OKT-017-016): Csényeújmajor (Sárvár)- Szeleste

Két nappal később ismét Csényeújmajoron találtam magam, ezúttal azonban a másik irányba indultam, Szeleste végcéllal. A mintegy 16 kilométeres túraszakaszt úgy kellett megtennem, hogy mindössze 5 órám volt az egész túrára, különben fenn állt a veszélye annak, hogy csak késő éjszaka érek haza. Az Országos Kéktúra 17-es és 16-os résszakasza megint csak azoknak kedvezett, akik jól bírják az ingerszegény, monoton gyaloglást, gyakorlatilag nulla szintemelkedéssel. 

Csénye, Deák Ferenc utca

Az első pár kilométert a 8458-as számú, meglepően nagy forgalmú harmadrendű út szélén kellett megtennem. Bár én se rajongok az aszfaltos szakaszokért, ezért cserébe gyorsabban tudtam haladni és nem állt fenn annak a veszélye, hogy elvágódok az avar alatt megbújó kövekben, gödrökben, gyökerekben. Csényére érve a jelzés a főúton vitt volna tovább, én azonban letértem jobbra, hogy megnézhessem a település egyik látványosságát, a hosszú Deák Ferenc utcát szegélyző Kálváriát.

Csényét a hátam mögött hagyva és visszatérve a főútra, újabb 1 kilométeres szilárd burkolatú gyaloglás következett, majd a jelzés hirtelen az út jobb oldalán húzódó ligetes erdőbe vitt. A túrán először gyalogoltam földúton. A parcellás felosztású erdőben balra és jobbra kanyarodva végül kiértem ugyanarra az útra, amelyről nem sokkal korábban letértem. Vasúti kereszteződés következett, melynél mindig kísértésbe esek, hogy megnézem a telefonomon, nem-e jön egy jól fotózható vonat. :)

Ezúttal azonban nem volt szerencsém, de nem is nagyon bántam, tekintve, hogy az idő szorított. A kereszteződést követően ezúttal a 8458-as számú út kanyarodott le a lábam alól, én pedig egy bokrokkal szegélyezett nyílegyenes földútra tértem rá. A korábbi erdővel szöges ellentétben, most egy teljesen nyílt terepre értem. Eddig alig találkoztam túrázóval, most azonban egy komplett csoport baktatott előttem, melyet muszáj volt beelőznöm a túra egyetlen közbenső pecsételőpontjáig, Bögötig. Bár Bögötön két pecsételési lehetőség is volt, nekem értelemszerűen a túraútvonalhoz közelebb esőt kellett elérnem, különben lekéstem volna a Szelestéről induló buszomat. A jellemzően középkorú hölgyekből és urakból álló csapatot végül közvetlenül a település határában sikerült hátra hagynom, de jó eséllyel ez is annak volt köszönhető, hogy a földút idővel szilárd burkolatra váltott. A pecsételés minden rám jellemző precizitást nélkülözött, melynek eredményeképp tovább is állhattam a szokásosnál gyorsabban (erre még Évike is elégedettem csettintett volna :)).

Bögöt határában egy rövid időre ismét a 8458-as számú útra vitt a jelzés- a túra során immár harmadjára. Pár száz méter megtétele után, az előbbihez hasonló földút következett, mely már a Váti- erdőbe vitt. A rohamtempó okán ekkora azonban már kezdtem elfáradni, ugyanakkor az órámra tekintve felsejlett a remény, hogy elérem azt a buszt amivel még időben visszaérek Mórra. Az előbb említett hátrahagyott kiscsapat hangja egy ideig még elkísért, de egy idő után felváltotta a közeledő 88-as főút moraja. 

Bögöt után járunk, a Váti- erdőben

A jelzés ezen a ponton a 88-as útra vitt, de pár perces gyaloglást követően gyorsan le is vitt róla. Szilárd burkolatú úton folytattam az utam- ismét a Váti- erdőben. A forgalom moraját hamar átvette az erdő csendje. Nagyjából másfél kilométeres gyaloglást követően a jelzés az eddigi aszfaltos útról jobbra, egy földútra vitt. A sűrű erdő nyiladékaiban volt szerencsém pár őzet közelről is megpillantani, de a kezdeti meglepettség után gyorsan tovább is álltak. Az erdőt hátrahagyva egy szántós határán vezetett tovább a Kék jelzés. Utam végét az alsószelestei vasútállomás és az M86-os autóút mögött megbúvó házak jelezték. Szelestén a pecsételést követően a busz érkezéséig még enni is volt idő, amivel igazán nem számoltam. Bár sokak számára ez a túraszakasz kifejezetten egyhangú lehet és én se mondanám azt, hogy ez a Kéktúra legjobbja, ettől függetlenül amit nyújtani tudott, az kifejezetten tetszett.

A Váti- erdőt elhagyva egy szántós mellett vezetett az út

Átkelés az M86-os autóút felett...

...és érkezés Szelestére

A mai túra útvonala:

    Csényeújmajor (Sárvár)-

   Csénye-

   Porpác, vasútállomás-

    Bögöt-

   Váti- erdő-

  Ölbő- Alsószeleste, vasútállomás-

   Szeleste

Országos Kéktúra (1-es és 2-es számú, OKT-018-021): Csényeújmajor (Sárvár)- Gérce

Sokáig tartogattam azokat a szakaszokat, melyek jellemzően sík vidéken, esetleg burkolt, vagy rosszabb időben is jól járható utakon vezetnek. Ilyen volt az Országos Kéktúra 18-as és 21-es szakasza, mely minden komolyabb szintemelkedés nélkülözött. Tekintve, hogy a túrát megelőző, és az azt követő napon is esett, illetve eshet, a helyszín választása tökéletesnek tűnt. 

Maga Csényeújmajor közigazgatásilag Sárvárhoz tartozik, de attól körülbelül 2 kilométerre található lényegében a semmi közepén. A településen két egykori, a 19. században, klasszicista stílusban épült marhaistálló található, vele szemben egy kápolna.

Érkezés Sárvárra a 333-as Gysev Szilivel

Kápolna és pecsételőpont Csényeújmajornál

Egykori marhatelep

Utamat itt kezdtem, mely Sárvár érintésével Gérce településig tartott. A bő 15 kilométeres túra első kilométere a Gyöngyös- patak melletti töltésen haladt végig. A borult, párás, ködös időnek köszönhetően egészen misztikus képet festett a környék. Sárvár kertesházas övezetéhez érve a jelzés rögtön bevezetett a városba, melynek révén először az Esze Tamás, majd a Nádasdy Ferenc utcán kellett végig haladni. Sárvár sokat változott azóta, mióta utoljára erre jártam- előnyére. Amerre a jelzés vezetett szépen felújított, rendezett házak, utcák sorát láttam. A jelzés természetesen elvezetett a város legfőbb nevezetessége, a Nádasdy- vár mellett is, majd ezt követte a csónakázó tó. A sárvári pecsétet itt lehetett beszerezni, majd ismételten a város külterülete felé vettem az irányt gyorsított tempóba, miután elfényképezgettem a rendelkezésre álló idő egy részét...

A Nádasdy- vár Sárváron

Csónakázó- tó. Korábban a vasútállomásnál, majd a Nádasdy- várnál, most pedig itt lehetett beszerezni a sárvári pecsétet

Átkelés a Rábán

Háttérben a Haraszti- erdő

A Rába felett átkelve elhagytam Sárvárt, és a városhoz tartozó Hegyközség mellett elhaladva, a jelzés a Haraszti- erdőbe vitt. Itt nem sokkal korábban útvonal módosítás történt, ezáltal az egész túra nagyjából 1,5- 2 kilométerrel lett rövidebb. Mivel ezen a ponton már jelentős mértékben éreztette hatását az aszfalton gyaloglás a lábaimban, ezért tartottam egy étkezéssel megszínesített rövid megállást. A pihenőt követően folytattam az utam a kék jelzéseket követve, melyek a 84-es utat keresztezve ismételten a Haraszti- eredőbe vitt. Eseménytelen erdőjárás következett, majd bő két kilométer megtétele és a 834-es út keresztezését követően, az erdőt hátrahagyva, a jelzés a Sitke melletti murvás földútra vezetett. A régi bánya mellett elhaladva, a távolban már látszódtak Gérce kertesházai. A településre beérve, az önkormányzat épületénél volt lehetőség pecsételni.

A Kálvária- kápolna Sitke mellett

Ahogy a Lázbérci- víztározónál, úgy itt sem kellett minden második méternél a lábam elé nézni, vagy azon elmélkedni, hogy az esetleges durvább szintváltozásokat milyen módon győzöm majd le. Ez a fajta monotonitás volt az, amely számomra kifejezetten szerethetővé tette a Csényeújmajor és Gérce közötti 18-as és 21-es számú túraszakaszokat. 

A mai túra útvonala:

    Csényeújmajor (Sárvár)-

   Sárvár, várpark-

   Sárvár, csónakázó- tó-

   Sárvár, Hegyközség-

    Haraszti- erdő-

    Sitke, Kálvária kápolna-

   Gérce