2016. május 22., vasárnap

Elfeledett laktanya Újpalotán

Már megint Urbexeltünk egy kicsit. Ezúttal az Irinyi János laktanya mögötti területet tekintettük át. Az ott elhelyezkedő épületegyüttesről nem sok információt tudtam szerezni. Az 50-es évektől a légvédelmi alakulat használta, majd rádiós zavaregységeknek adott otthont. Később a határőrség használta.
Jelenleg a felismerhetetlenségig lecsupaszítva áll a Rákospalotai temető szomszédságában.

Már messziről sem túl szívderítő a látvány
Az már kívülről is látszott, hogy sokkal lepusztultabb állapotban van, mint az Ikarus lőtere
Az épületeket az idők során annyira széthordták, hogy még tippelni sem tudtunk, hogy mi micsoda lehetett
A fenti épület belülről
A megmaradt csempékből ítélve, ez mellékhelyiség lehetett
Néhány helyiségben az eredeti pvc még felelhető 




Ez itt valószínűleg a belső udvar volt- ha lehet ilyenről beszélni
Korlát már régen nincs, de ettől függetlenül a lépcsőház egész jó állapotban maradt fent
Lehet, hogy ez egykor Kriszta konyhája volt, ma inkább torzó
A pince
Az első emelet. Innen már csak azt nem vitték el, amit nem akartak. 
Lépcsőház a felső szintről...
Kilátás a laktanyára
Egy utolsó pillantás, mielőtt elindulnánk haza
Mindez a Szilas-patak mentén
Az épületegyüttest ma az Airsoftosok használják, és tartják rendben a körülményekhez képest. A terület további sorsa ismeretlen.

2016. május 8., vasárnap

Séta az Ikarus elhagyott sporttelepén

A barátaimmal szerettünk volna egy kicsit kimozdulni, ezért elugrottunk a közeli erdőbe, hogy ott fotózgassunk egy kicsit. Már többször meséltek az ottani elhagyatott lőtérről, gondoltam érdemes körbenézni ha normális keretek között megközelíthető. 








A telepet valamikor a 90-es évek vége felé zárhatták be. Területén többször keletkezett tűz, amit feltehetően az időközben beköltöző hajléktalanok figyelmetlensége okozott.
















Mivel a terület gyakorlatilag szabadon bejárható, ennek folyományaként mindent elborít a szemét. 
A telep látványa elég elkeserítő, ugyanakkor felér egy kisebb időutazással.

Nem messze a teleptől