Kora hajnalban indultunk Mórról. A hőmérséklet bőven 0 fok alatt volt, élénk széllel kísérve. Móron ez nem szokatlan, de azért aggódtam, hogy lehetőleg nem szélben keljen túrázni a Bakonyban. Kiváltképp azért, mert Évit is sikerült meggyőznöm, hogy tartson velem, neki pedig szikrázó napsütést és már- már örök életet ígértem ha eljön velem. Jellemzően mielőtt Évi velem jön durva emelkedőket, járhatatlan sziklás utakat és örökre emlékezetes túrákat ígérek neki, mindezt térképpel és beszámolókkal alátámasztva. Többségében azonban ami emlékezetes marad neki mindebből az maximum a hideg, hiszen a durva emelkedők és a járhatatlan utak általában dimbes- dombos turistautakban merül ki, a kemény szintkülönbségek és a reménytelenség jórészt akkor áll fent, ha egyedül járom a Kéktúrát. Most azonban a Kab- hegyet készültünk megmászni és az emlékezetes Kőris- hegyi túrám után "teljes készültségben" voltam, lélekben bármilyen meredekségű utat képes lettem volna lesétálni és ezúttal Évinél sem lőhettem volna mellé- gondoltam, de tévedtem...
Buszunk intenzív fékezésbe kezdett Veszprém határában, de nem tértünk le a 8-as útról. Először nem értettem, hogy mi lehet a gond, de az út szélén vészvillogó autókról rögtön beugrott, hogy a térséget ért éjjeli ónos szitálás miatt gyakorlatilag 40 km/h sebességnél nem tanácsos többel menni. Akinek pedig nem volt megfelelő gumija a kocsiján, az most porul járt. Veszprémbe érve aztán mindenfelé csúszkáló járókelőket láttunk. Leszállva a buszról valósággá vált mindaz, amit eddig csak az ablakból láttunk, lényegében alig tudtunk a váróig elmenni, hogy ott megvárjuk a másik buszt, ami már Nagyvázsonyig vitt minket.
 |
| A nagyvázsonyi vár. Oly mértékben váltak járhatatlanná a mellékutcák, terek, hogy ahol a lakók nem végeztek csúszásmentesítést, ott megállni is alig lehetett és ez igaz volt a vár környékére is. |
Nagyvázsonyban aztán még durvább volt a helyzet. Itt már a lábamon sem tudtam nagyon megállni és sajnos elkövettem azt a hibát, amit Bakonybélben, hogy egy megállóval előbb sikerült leszállni. Ezzel különösebb gond nem is szokott lenni, de ebben a helyzetben szinte reménytelennek éreztem, hogy elsétáljunk a következő megállóig, ahol egyébként a pecsételő is található. Tekintve, hogy a járdák és a mellékutcák lényegében járhatatlanok voltak a füvön, illetve a főút padkája mentén haladtunk, ahol már felolvadt a jég a forgalom miatt. Abba bele sem mertem gondolni, hogy a Kab- hegy környékén mi lehet, így először fordult meg a fejemben, hogy elengedem a túrát és haza megyünk...
Pecsételést követően vissza kellett sétálnunk, pontosabban csúszkálnunk a nagyvázsonyi várhoz, ahol rácsatlakoztunk az Országos Kéktúra ösvényére. A 77-es utat keresztezve elhagytuk Nagyvázsonyt és nekivágtunk a körülbelül 15 kilométeres távnak. Utunk egyharmada szántóföldön vezetett. A tájat lepel- 2 centiméter hó borította, erre hullott rá az éjjeli ónos csapadék, mindez megfejelve köddel, melyben a látótávolság az alacsony és a közepes között váltakozott. A földúton a letaposott hó csúszott, így ritkán néztem fel, de ha felnéztem meseszép táj tárult a szemem elé- már amennyit láttam belőle a köd miatt.
A hosszú szántóföldes szakaszt követően utunk az erdőben, a 6-os nyiladékban folytatódott. Itt némiképp javult a helyzet, már kevésbé csúszott az út, cserébe a táj sem volt olyan, mint korábban. Évi a fagyhaláltól szó szerint előre menekült, de arra azért igyekeztem ügyelni, hogy ne tűnjön el a ködben. Az út csak lassan kezdett el emelkedni, már arra gondoltam, hogy ismét felsültem a "durva" emelkedőimmel.
 |
| Út a 6-os nyiladékban. Évi előrehúz, hogy túlélje a túrát |
Már a túra felén is túl voltunk mikor a Kab- hegy lábához értünk, utunk pedig egyre meredekebbé vált. A földutat sziklás, csúszós ösvény, majd keréknyomok váltották. Hirtelen egy vadvédelmi kerítéshez értünk, melyhez egy magas létra tartozott. Mivel tudtam róla nem ért váratlanul, az viszont igen, hogy egy merő jég volt, így ha felmászunk rá és megcsúszunk, akkor abból komolyabb baj is lett volna. Tudtam, hogy a kerítés mentén haladva egy kis kitérővel a létra kikerülhető, ezért nem sokat gondolkodtunk, hanem elindultunk a kerítés melletti keréknyomokon. Nagyjából egy negyed órás meredek kerülővel visszatértünk a Kék jelzésre, mely mentén a turistaút folyamatosan, váltakozó mértékben emelkedett.
 |
| Továbbra is a 6-os nyiladékban, de enyhe emelkedésben |
 |
| A létrázást csak úgy tudtuk elkerülni, ha a vadvédelmi kerítés mellett kikerüljük a lezárt területet |
Mivel a köd miatt nem igazán láttuk azt ami előttünk van, ezért szinte teljes egészében a térképünkre hagyatkoztunk. Bár folytonos emelkedésben voltunk, lehetetlennek éreztem azt, hogy csak ennyi legyen az egész, hiszen mindjárt felérünk a hegy tetejére. Évi kedvéért vártam a brutális emelkedőket, de nem jöttek...
 |
| A hegytetőn. A kilátóhoz ezúttal nem mentünk el, nem lett volna értelme |
Jobbra fordulva egyszer csak megjött az a szakasz, amire vártunk. Évi nagyon örült, én azért annyira nem. Egy út aminek a végét nem látjuk, de felvisz valahova...- valahogy így tudtam volna jellemezni azt a maradék 300 méteres szakaszt az "E" nyiladékban, ami már a hegycsúcsig vezetett minket. Azonban a hegytetőre érve sem álltunk meg, hanem folytattuk utunkat Úrkút felé. Jobb időben biztos páratlan lett volna a kilátás a közeli Kinizsi Pál kilátóból, most azonban teljesen értelmetlen lett volna odáig elmenni, hiszen a köd miatt semmit sem láttunk volna, viszont további időveszteséget könyvelhettünk volna el, ami már így is tetemes volt a nagyvázsonyi helyzet miatt. Éppen ezért a kab- hegyi pecsételést követően erőltetett menetben haladtunk az időközben alánk kanyarodó aszfaltos úton, immár folytonos ereszkedésben. Az aszfaltos utat elhagyva először a 8-as, majd a "B" nyiladékban vezetett az utunk. Jól haladtunk, a Kab- hegy ezen oldalán már valószínűleg nem, vagy alig eshetett ónos csapadék. A tempónknak köszönhetően bőven elértük azt a buszt, amivel terveztünk hazamenni.
Az Országos Kéktúra Nagyvázsony és Úrkút közti szakasza igazán kalandosra sikeredett, egy remek téli túra, amire sokáig emlékezni fogunk. Évi egy kicsit kevésbé pozitívan, nekem viszont nagyon tetszett, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Ezzel pedig nem csak a 7-es túrától, hanem a Bakonytól is búcsúzom, melynek bevezető szakaszára annak idején Évi ugyancsak elkísért, úgy ahogy most 5 évvel később az utolsó szakaszra is. Országjárásom az Országos Kéktúra útvonalán ezt követően a Balaton- felvidéken, a keleti országrészben a Cserháttal, illetve a Mátrával folytatódik.
A mai túra útvonala:
Nagyvázsony- 6-os nyiladék- 
Kab- hegy- "B" nyiladék- Úrkút