2017. április 29., szombat

Országos Kéktúra (27-es számú, OKT-275-276-277): Füzér- Hollóháza

Esküvőnk után pár nappal Évi gyakorlatilag kész tényként közölte, hogy Füzérre megyünk, fellebezésnek helye nincs. 😊 Mivel hála Istennek az utazással kapcsolatos elképzeléseink is egyeznek, nem tartottam attól, hogy valami kietlen pusztaságban töltenénk a nászutunk. Izgatottan kerestem a térképen, majd pár pár perc után leltem rá egy apró községre, Budapesttől sok száz kilométerre, Borsodban, a Zemplén keleti oldalában. Egy kis olvasgatás után szinte azonnal beleszerettem a helybe, ezért alig vártam, hogy munka után elinduljunk. Már a térképen láttam, hogy a Kéktúra útvonala keresztül vezet a településen, azt viszont soha nem gondoltuk volna, hogy a füzéri pecsételő pontosan a szállásunk kerítésére lesz felhelyezve. Végre egy pecsételőpont, ami a szobánktól csak 10 méterre van -gondoltam magamban-, miközben jót mosolyogtunk Évivel a helyzeten. Füzéren egy komplett hosszú hétvégét töltöttünk, pénteki érkezéssel és hétfői indulással, mivel hétfő május elseje volt. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, ezért ennek fényében tervezgettük a kis programjainkat, ami nagyjából a Kéktúra legkeletibb szakaszainak bejárását és a Füzéri-vár megtekintését foglalta magában. Szombat a túra szempontjából kedvezőbb volt, így ezen a reggelen indultunk útnak a körülbelül 18 kilométeres túrának, amiből 15 volt a Kéktúra. Utunkat Füzérről a várhoz vezető aszfaltos úton kezdtük, a várhegy oldalában. Miután letértünk az útról, elhaladtunk a Vár-forrás mellett, melynek környezetét (valószínűleg az áprilisi havazás miatt) kidőlt fák sokaságai rongálták meg. Ez a mi ösvényünket sem kímélte, ezért az első kilométereinket a kidőlt fák kerülgetésével, vagy átbújásával színesítettük. 

Életem első Szalamandrás képét a Zemplénben készíthettem el
Nagyjából két kilométert folyamatos, enyhe emelkedésben tettünk meg, közben volt lehetőség virágokat és panorámát is fotózni. 

Kilátás az Magas-hegy oldalából Pusztafalura
Utunk az Ördög-vár, majd a Magas-hegy oldalában haladt, ezt követően pedig a sebes sodrású Alsó-patak mellé ért, melyhez leereszkedve a Csataréti vadászházhoz értünk, ahol a kihelyezett padokon tudtunk pihenni és enni. Túránk durvábbik része még csak itt kezdődött a Nagy-Milic (894 m) felé. Az elkövetkezendő egy kilométerben az eddigi enyhe emelkedés egyre meredekebbre váltott, mely számomra egyre nagyobb nehézséget jelentett és visszahozta a Nagy-Getén megélt nehézségeim néhány pillanatát. A feleségem persze minden probléma nélkül tette meg a felfelé vezető sziklás, meredek utat, miközben én pár száz méterre lemaradva tőle a "haláltusámat" vívtam. 😀 

Az Alsó-patak, nem messze a Csataréti erdészháztól
A Kis-Milici Károlyi kilátóban találkoztunk újra, amelyre felérve olyan panoráma tárult elénk, mely minden szenvedést megért.

Kilátás a Tátrára és a Zemplénre  
A Kis-Milici Károlyi-kilátó
Sajnos sok időt nem tudtunk a kilátóban tölteni a télies időjárás és az idő miatt, melyből rengeteget elvett a Kis-Milic megmászása. A következő szűk egy kilométeren utunk a Magyar-Szlovák határon haladt a határkövek vonalában, immár jóval könnyebb terepen, de hullámozva.

Határkövek a Kéktúra útvonalában. Az úttól balra Magyarország, jobbra Szlovákia
Országos Kéktúra és a határ menti Zöld közös szakasza, határkövekkel 
Évi lényegében most Szlovákiában van, én viszont Magyarországon :)
Nagy-Milic
Nagy-Milichez érve kicsit gyorsítottunk a tempón, ösvényünk lassan ereszkedésnek indult és enyhe balos kanyarral letért a határról. A jól járható ösvény körülbelül egy kilométer után csatlakozott be a Lászlótanyához vezető egysávos, aszfaltozott műútba. Az út a Bodó-réten vezetett keresztül, ahol pecsételnünk kellett, azonban sok pihenésre nem volt időnk, tovább kellett mennünk, ha nem akartuk a túra végét sötétben megtenni. A rét után  a jelzés körülbelül 200 méterrel letér az aszfaltozott útról és attól 10 méterrel, párhuzamosan vitt minket tovább. A letérésnél egy kicsit eltévedtünk, mivel már a túra elejétől nem működött a GPS-em (ezáltal túraútvonalat sem tudok mutatni), de csakhamar visszataláltunk a helyes ösvényre.

Szlovák turistatábla a Miliceken
Nagyjából 700 méter után újra visszatértünk a fentebb említett aszfaltozott útra, azonban most szinte rögtön letértünk róla balra, melyet egy erőteljesebb ereszkedés követett. Ez a szakasz legalább annyira kimerítő volt, mint a Nagy-Milicre vezető emelkedő, azonban itt most az 5-10 centi vízzel és a nagy kiterjedésű sárral kellett megküzdenünk. Egy kisebb tisztásra vezetett utunk, ahol még nagyobb volt a víz, afféle vízgyűjtőként szolgált. Ezen keresztülverekedve magunkat már szárazabb területre értünk. Ekkor már Hollóháza közigazgatási területén belül voltunk, amit leginkább a völgyből felszűrődő kutyaugatás jelzett. A földutat hamarosan aszfaltút követte, amely levezetett Hollóháza főutcájára. Nekünk egy éles jobb fordulót kellett tennünk a kereszteződésben és a település központja felé venni az irányt. A nagyjából 400 méteres főút menti séta után értünk az Országos Kéktúra keleti végpontjához, az 1160. vagy éppen 0. kilométerkőhöz és a Kéktúra emlékműhöz. Gyors fotózást követően bementünk a helyi kocsmába, ahol pecsételtünk.

Hollóháza
Egyik oldalról az 1160...
...másik oldalról a 0. kilométerkő
A Kéktúra keleti végpontja

Többeknek itt a teljes Kéktúra végleg véget ér, nekünk azonban csak aznapra fejeződött be a Kéken való túrázás. A közeli kocsmában pecsételtünk, majd innentől kezdve visszafelé kellett haladnunk, kifelé a településről. A nagyjából két kilométeres aszfaltos séta újabb megpróbáltatás volt az amúgy is megviselt lábainknak. Az időközben Telkibánya felől alánk kanyarodó Piroson kellett folytatnunk a túrát, immár Füzérig. Hollóházától még két kilométert kellett gyalogolnunk aszfaltozott úton, majd egy éles balkanyarral a Piros bevezetett minket az erdőbe. Enyhén emelkedésnek indult az út, amit 15 kili után már nehezebben viseltünk, mindez megfűszerezve némi dagonyával.

A Piros bevezetett minket az erdőbe
Az erős szürkületben megkönnyebbülés volt meglátni a Füzéri-várat
A település előtt nemsokkal egy tisztásra értünk, ahol remek kilátás nyílt a településre és a várra. Innen már csak pár percre voltunk Füzértől és miután a szállásunkra értünk, Julika néni finom vacsorája várt minket. 😊
Örültem, hogy újra Kékezhettünk, azonban ez a túra most rávilágított az edzetlenségemre, amin mindenképpen változtatnom kell. A Kismama természetesen mint mindig, szinte az összes akadályt jól vette, leszámítva talán a Miliceken uralkodó hidegebb időt. Mindent egybevetve, egy akadályokkal teli, fárasztó szakasza ez a 27-es túrának, de úgy gondolom, hogy így is remekül sikerült.

Kilátás Füzérre


A mai túra útvonala:

   Füzér-
  Vár-kút-
 Ördög-vár-
 Magas-hegy-
  Csataréti vadászház-
  Kis-Milic (Károlyi-kilátó)-
  Nagy-Milic-
   Bodó-rét-
 Drahosi-rét-
    Hollóháza-
 Hollóháza, Dózsa György út-
 Rákóczi út-
   Füzér


2017. április 15., szombat

Két keréken Mór és Csókakő között

Ahogy eddig lenni szokott, a húsvéti hosszú hétvégén sem volt az a szívmelengetően jő idő, sőt gyenge eső, zápor többször is előfordult. A dagonyás kirándulásokat már nagyon jól ismerjük, ezért most mindketten szerettünk volna ebből kimaradni. Jött az ötlet, hogy gyaloglás helyett biciklizzünk egy kicsit, úgysem volt erre még példa mióta ismerjük egymást. Hűvös idő lévén nem terveztünk semmi extrát, annyi volt a terv, hogy kipróbáljuk a Mór és Csókakő között húzódó félig-meddig bicikli utat. Évi a saját biciklijével ment, én pedig az édesapjáéval. Ez egy idei jó ötletnek tűnt, de az alacsony nyereg, a vastag gumiabroncs és a számomra kevésbé vállalható váltókarkiképzés már a minitúra elején lefárasztott annyira, hogy végül a menyasszonyom megszánta a fejemet és járművet cseréltünk. Körülbelül úgy éreztem magam, mint aki Suzukiból Ferrariba száll. Haladtam. Nem gyorsan, de haladtam. 

Kilátás a Bakonyra
 A bicikliút lényegében a Csóka-hegy tövében halad, kisebb-nagyobb emelkedéssel és ereszkedéssel, alkalmanként egész jó kilátással. A közel 4 kilométeres távon több pihenőhely is van, csak az olykor megnövekvő autóforgalom zavaró. Elvileg ide csak a célforgalom jöhet be, nekem azonban erős kétségeim vannak afelől, hogy ezt be is tartják... Csókakő előtt nem sokkal eleredt az eső, ennek elálltát a fent említett pihenőhelyek egyikén vártuk ki, majd ezt követően indultunk tovább. Csókakőre beérve az előbbi zápor mellé már hűvös szél is társult, ami a Kismamának már sok volt, és én se voltam túlzottan elragadtatva tőle, ezért visszafordultunk Mór irányába. A visszafelé úton megálltunk egy félig kész épület mellett, úgyis rég volt már urbex. Az épületben semmi extra sem volt, lényegében három helyiség telefirkálva. 

Fogalmam sincs, hogy mi volt, vagy mi lett volna ez az épület korábban
Miután az épületet gyorsan körbejártam (Évi kint maradt nyújtani), tovább tekertünk Mór felé. Az út hátralevő része már eseménymentesen zajlott, lélekben már az egy hét múlva tartandó esküvőnkön járt minden gondolatunk... ☺



2017. április 9., vasárnap

Közép- Dunántúli Piros (KDP-18): Mecsér-telep- Kisgyón, Természetbarát-telep

Évi ezen a napon arra kért, hogy valami nagyon-nagyon könnyű és rövid terepet találjak arra, hogy kiélhessem a kilométerhiányomat, már csak azért is, mert délután jegyesoktatásra mentünk. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy választásom a Közép-Dunántúli Piros valamivel több mint 5 km-es szakaszára essen. Mini túránkat a korábban már megismert Mecsér-telepen kezdtük, pecsételni is abba a közértbe mentem, ahová múltkor. Utunk pár száz méter erejéig a 8216-os úton vezetett, majd Mecsér települést elhagyva rögtön jobbra fordultunk, a helyi fatelep aszfaltozott bekötőútjára. Pár perc séta után értük el az egykori Bodajk- Balinka (934A) vasútvonal balinkai végét, ami nekem óriási fotótémának ígérkezett- Évi szerencsétlenségére.☺

Egy elhagyott súlykörte a gazban
Nagyjából így néz ki most, a 934A vasútvonal balinkai vége
Az átjáró védőkorlátjai is még a helyükön vannak
Azonban sok helyen már rég visszavette a természet azt, ami az övé


Az 1969-es sínek nem számítanak annyira réginek
Miután kiéltem a vasútmániámat, tovább indultunk Kisgyón felé, enyhe emelkedésben. Évi a még megmaradt Keltikéket fotózgatta, én viszont inkább a lábam elé figyeltem, vagy részleteket fotóztam, ami a nagy panorámás szakaszok miatt ritkaságszámba megy.

Kék helyett most Piros :)


Zöldülő Kelet-Bakony
Szokásos Kéktúrás beállítás
Kilátás Bakonycsernye felé, a Bakonyra
Kisgyón előtt először a Piros Plusz, majd az Országos Kéktúra csatlakozott be. A turistaút- elágazásnál a Kéktúra kisgyóni pecsétjével pecsételtünk, majd a kulcsosházak mellett elhaladva értünk be Kisgyónra. Mivel még volt időnk, egy kicsit elkalandoztunk a környéken, ettünk és megbeszéltük, hogy mit érdemes még a környéken megnézni. Mert, hogy elvileg van látnivaló itt bőven. Utunk itt nem ért véget, az Országos Kéktúra és a Közép- Dunántúli Piros közös szakaszáról letérve, még egy 2 km-es séta várt ránk Bakonycsernyéig. A kényelmes Piros túra után, a Kisgyónt Bakonycsernyével összekötő Kék Négyzet annyira nem jött be a sok csalán és a nyakunkba lógó villanyvezeték miatt, pedig a jövőben is erre fogunk jönni, ha csak a Kéktúrára, vagy Pirosra gondolunk. 




Mindent egybevetve, a 18-as szakasz sem okozott csalódást, a széles, jól járható turistaútjával, enyhe emelkedésben is abszolút kismama barát. ☺


A mai túra útvonala:

  Mecsér (Mecsér-telep)-
 Balinka vasútállomás-
 Dűltfás-
       Kisgyón, Természetbarát-telep
 Bakonycsernye