2017. április 9., vasárnap

Közép- Dunántúli Piros (KDP-18): Mecsér-telep- Kisgyón, Természetbarát-telep

Évi ezen a napon arra kért, hogy valami nagyon-nagyon könnyű és rövid terepet találjak arra, hogy kiélhessem a kilométerhiányomat, már csak azért is, mert délután jegyesoktatásra mentünk. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy választásom a Közép-Dunántúli Piros valamivel több mint 5 km-es szakaszára essen. Mini túránkat a korábban már megismert Mecsér-telepen kezdtük, pecsételni is abba a közértbe mentem, ahová múltkor. Utunk pár száz méter erejéig a 8216-os úton vezetett, majd Mecsér települést elhagyva rögtön jobbra fordultunk, a helyi fatelep aszfaltozott bekötőútjára. Pár perc séta után értük el az egykori Bodajk- Balinka (934A) vasútvonal balinkai végét, ami nekem óriási fotótémának ígérkezett- Évi szerencsétlenségére.☺

Egy elhagyott súlykörte a gazban
Nagyjából így néz ki most, a 934A vasútvonal balinkai vége
Az átjáró védőkorlátjai is még a helyükön vannak
Azonban sok helyen már rég visszavette a természet azt, ami az övé


Az 1969-es sínek nem számítanak annyira réginek
Miután kiéltem a vasútmániámat, tovább indultunk Kisgyón felé, enyhe emelkedésben. Évi a még megmaradt Keltikéket fotózgatta, én viszont inkább a lábam elé figyeltem, vagy részleteket fotóztam, ami a nagy panorámás szakaszok miatt ritkaságszámba megy.

Kék helyett most Piros :)


Zöldülő Kelet-Bakony
Szokásos Kéktúrás beállítás
Kilátás Bakonycsernye felé, a Bakonyra
Kisgyón előtt először a Piros Plusz, majd az Országos Kéktúra csatlakozott be. A turistaút- elágazásnál a Kéktúra kisgyóni pecsétjével pecsételtünk, majd a kulcsosházak mellett elhaladva értünk be Kisgyónra. Mivel még volt időnk, egy kicsit elkalandoztunk a környéken, ettünk és megbeszéltük, hogy mit érdemes még a környéken megnézni. Mert, hogy elvileg van látnivaló itt bőven. Utunk itt nem ért véget, az Országos Kéktúra és a Közép- Dunántúli Piros közös szakaszáról letérve, még egy 2 km-es séta várt ránk Bakonycsernyéig. A kényelmes Piros túra után, a Kisgyónt Bakonycsernyével összekötő Kék Négyzet annyira nem jött be a sok csalán és a nyakunkba lógó villanyvezeték miatt, pedig a jövőben is erre fogunk jönni, ha csak a Kéktúrára, vagy Pirosra gondolunk. 




Mindent egybevetve, a 18-as szakasz sem okozott csalódást, a széles, jól járható turistaútjával, enyhe emelkedésben is abszolút kismama barát. ☺


A mai túra útvonala:

  Mecsér (Mecsér-telep)-
 Balinka vasútállomás-
 Dűltfás-
       Kisgyón, Természetbarát-telep
 Bakonycsernye


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése