Országos Kéktúra (4-es számú, OKT-042): Vállus- Lesenceistvánd

 A karácsonyi ünnepek utáni felvezetésként és némi testi komfort javítás érdekében, az előző túráimtól keletebbre, az Országos Kéktúra Vállus és Lesenceistvánd közötti, csekély 7 kilométeres szakaszán folytattam a bejárást. Vállusra érve az egykori vegyesbolt előtt volt lehetőség pecsételni. Bár a pecsételés menetéről korábban sosem írtam, annyit azért tudni kell, hogy mindig is igyekeztem a legnagyobb gondossággal és elővigyázatossággal véghez vinni a műveletet, hogy a füzetem a Kéktúrám 8. évében is úgy nézzen ki, mintha most vettem volna a Villányi úti térképboltban (tehát ne legyen saláta). Most azonban olyan történt, ami az eddigi túráim során sosem: a pecsételő gumipárnájára felragadt a füzetem lapja és felszakította azt, egy kis fület képezve az oldal közepén. Szerencsére a szakadás "pontos volt" és első látásra orvosolható volt a probléma. Ugyanakkor hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak, mert attól tartottam, hogy a táskámba kerülve esetleg tovább szakadhat. Végül nem volt mit tenni, óvatosan összecsuktam a füzetet és becsúsztattam a táskám egy védettebb szegletébe. 

Az első pár száz métert tökéletes rosszkedvben és magamat stresszelve tettem meg. Természetesen végig azon agyaltam, hogy javítható majd a szakadás. Celluxszal? Folyékony ragasztóval? Esztétikai szempontból egyik se volt nyerő választás és már előre bocsátottam magamnak azt a látványt, ahogy majdan a füzet lapozása közben egy cellux darabka fog visszanézni rám, vagy esetleg a folyékony ragasztó fogja kék masszává változtatni a vállusi lenyomatot. Végül az útviszonyok, illetve a táj szépsége elterelte a gondolataimat. 

Vállust elhagyva ugyanis az út betért az erdőbe, ahol emelkedésbe kezdett a Somos- tető oldalában. Ez az emelkedés nem tartott sokáig, sőt enyhén ereszkedni kezdtem. Ezúttal nem kellett aggódni a visszaindulás miatt, de azért korlátlan idő nem állt rendelkezésre. Az erdőt hátrahagyva egy Horgosnak nevezett gyümölcsös területre vitt az út, melyet tovább követve átkeltem a 7342-es számú úton. Ezen a ponton az út ismét emelkedésnek indult, de most jóval meredekebben mint korábban. 300 méterre felkapaszkodva már bámulatos panoráma nyílt a tanúhegyekre, melyek azonnal felidézték OKT70-es emlékeket. 

Átkelés a 7343-as úton Hosszú- bereknél. Itt még "megyés" táblák állnak

Távolban a Balaton

 Kis pihenőt követően folytattam az utamat Lesenceistvánd felé a Kő- orra nevezetű hegyet megkerülve. Az út meredeksége egy idő után enyhült, majd megszűnt. Az eddigi kertes házak sorát egy rövid szakaszon az Öreg- erdő váltotta. Itt már határozottan elkezdett leejteni az ösvénnyé szűkült turistaút. Végül egy korhadófélben lévő lépcsősornál kötöttem ki, ahol alapesetben nem lett volna probléma lejutni, itt azonban a korábbi esők és a párás időnek köszönhetően tiszta sár volt minden. A nagyjából 10-15 méter hosszú lépcsősoron végül leküzdöttem magam a botokkal és titkon örültem, hogy ezt a mutatványt amit bemutattam, nem látta senki. :)

Kilátás a Tanúhegyekre a Kő- orra oldalban

Ereszkedés Lesenceistvánd külterületén

Ismerős épület, ismerős jelzés... :)

Az ereszkedést követően a jelzés hamar Lesenceistvánd külterületére vezetett. Az OKT70 okán innentől már ismerős volt a környék. A hosszú Zrínyi utcán végig sétálva, a Kossuth Lajos és a Dózsa György utca sarkán volt lehetőség pecsételni, ott ahol az OKT70-es túrámat is befejeztem.

A füzetemet végül Évike kezelésbe vette és sikerült oly módon megragasztania azt, hogy még csak esztétikai hiba se maradjon az oldalon. Neki hála 2023-ban is egy öregedő, de makulátlan állapotú füzettel vághatok neki az Országos Kéktúra még be nem járt szakaszainak...

Tapolca. Irány haza a 301-es remot Csörgővel

A mai túra útvonala:

     Vállus-

  Somos- tető-

  Kő- orra oldal-

   Lesenceistvánd

Országos Kéktúra (1-es számú, OKT-017-016): Csényeújmajor (Sárvár)- Szeleste

Két nappal később ismét Csényeújmajoron találtam magam, ezúttal azonban a másik irányba indultam, Szeleste végcéllal. A mintegy 16 kilométeres túraszakaszt úgy kellett megtennem, hogy mindössze 5 órám volt az egész túrára, különben fenn állt a veszélye annak, hogy csak késő éjszaka érek haza. Az Országos Kéktúra 17-es és 16-os résszakasza megint csak azoknak kedvezett, akik jól bírják az ingerszegény, monoton gyaloglást, gyakorlatilag nulla szintemelkedéssel. 

Csénye, Deák Ferenc utca

Az első pár kilométert a 8458-as számú, meglepően nagy forgalmú harmadrendű út szélén kellett megtennem. Bár én se rajongok az aszfaltos szakaszokért, ezért cserébe gyorsabban tudtam haladni és nem állt fenn annak a veszélye, hogy elvágódok az avar alatt megbújó kövekben, gödrökben, gyökerekben. Csényére érve a jelzés a főúton vitt volna tovább, én azonban letértem jobbra, hogy megnézhessem a település egyik látványosságát, a hosszú Deák Ferenc utcát szegélyző Kálváriát.

Csényét a hátam mögött hagyva és visszatérve a főútra, újabb 1 kilométeres szilárd burkolatú gyaloglás következett, majd a jelzés hirtelen az út jobb oldalán húzódó ligetes erdőbe vitt. A túrán először gyalogoltam földúton. A parcellás felosztású erdőben balra és jobbra kanyarodva végül kiértem ugyanarra az útra, amelyről nem sokkal korábban letértem. Vasúti kereszteződés következett, melynél mindig kísértésbe esek, hogy megnézem a telefonomon, nem-e jön egy jól fotózható vonat. :)

Ezúttal azonban nem volt szerencsém, de nem is nagyon bántam, tekintve, hogy az idő szorított. A kereszteződést követően ezúttal a 8458-as számú út kanyarodott le a lábam alól, én pedig egy bokrokkal szegélyezett nyílegyenes földútra tértem rá. A korábbi erdővel szöges ellentétben, most egy teljesen nyílt terepre értem. Eddig alig találkoztam túrázóval, most azonban egy komplett csoport baktatott előttem, melyet muszáj volt beelőznöm a túra egyetlen közbenső pecsételőpontjáig, Bögötig. Bár Bögötön két pecsételési lehetőség is volt, nekem értelemszerűen a túraútvonalhoz közelebb esőt kellett elérnem, különben lekéstem volna a Szelestéről induló buszomat. A jellemzően középkorú hölgyekből és urakból álló csapatot végül közvetlenül a település határában sikerült hátra hagynom, de jó eséllyel ez is annak volt köszönhető, hogy a földút idővel szilárd burkolatra váltott. A pecsételés minden rám jellemző precizitást nélkülözött, melynek eredményeképp tovább is állhattam a szokásosnál gyorsabban (erre még Évike is elégedettem csettintett volna :)).

Bögöt határában egy rövid időre ismét a 8458-as számú útra vitt a jelzés- a túra során immár harmadjára. Pár száz méter megtétele után, az előbbihez hasonló földút következett, mely már a Váti- erdőbe vitt. A rohamtempó okán ekkora azonban már kezdtem elfáradni, ugyanakkor az órámra tekintve felsejlett a remény, hogy elérem azt a buszt amivel még időben visszaérek Mórra. Az előbb említett hátrahagyott kiscsapat hangja egy ideig még elkísért, de egy idő után felváltotta a közeledő 88-as főút moraja. 

Bögöt után járunk, a Váti- erdőben

A jelzés ezen a ponton a 88-as útra vitt, de pár perces gyaloglást követően gyorsan le is vitt róla. Szilárd burkolatú úton folytattam az utam- ismét a Váti- erdőben. A forgalom moraját hamar átvette az erdő csendje. Nagyjából másfél kilométeres gyaloglást követően a jelzés az eddigi aszfaltos útról jobbra, egy földútra vitt. A sűrű erdő nyiladékaiban volt szerencsém pár őzet közelről is megpillantani, de a kezdeti meglepettség után gyorsan tovább is álltak. Az erdőt hátrahagyva egy szántós határán vezetett tovább a Kék jelzés. Utam végét az alsószelestei vasútállomás és az M86-os autóút mögött megbúvó házak jelezték. Szelestén a pecsételést követően a busz érkezéséig még enni is volt idő, amivel igazán nem számoltam. Bár sokak számára ez a túraszakasz kifejezetten egyhangú lehet és én se mondanám azt, hogy ez a Kéktúra legjobbja, ettől függetlenül amit nyújtani tudott, az kifejezetten tetszett.

A Váti- erdőt elhagyva egy szántós mellett vezetett az út

Átkelés az M86-os autóút felett...

...és érkezés Szelestére

A mai túra útvonala:

    Csényeújmajor (Sárvár)-

   Csénye-

   Porpác, vasútállomás-

    Bögöt-

   Váti- erdő-

  Ölbő- Alsószeleste, vasútállomás-

   Szeleste

Országos Kéktúra (1-es és 2-es számú, OKT-018-021): Csényeújmajor (Sárvár)- Gérce

Sokáig tartogattam azokat a szakaszokat, melyek jellemzően sík vidéken, esetleg burkolt, vagy rosszabb időben is jól járható utakon vezetnek. Ilyen volt az Országos Kéktúra 18-as és 21-es szakasza, mely minden komolyabb szintemelkedés nélkülözött. Tekintve, hogy a túrát megelőző, és az azt követő napon is esett, illetve eshet, a helyszín választása tökéletesnek tűnt. 

Maga Csényeújmajor közigazgatásilag Sárvárhoz tartozik, de attól körülbelül 2 kilométerre található lényegében a semmi közepén. A településen két egykori, a 19. században, klasszicista stílusban épült marhaistálló található, vele szemben egy kápolna.

Érkezés Sárvárra a 333-as Gysev Szilivel

Kápolna és pecsételőpont Csényeújmajornál

Egykori marhatelep

Utamat itt kezdtem, mely Sárvár érintésével Gérce településig tartott. A bő 15 kilométeres túra első kilométere a Gyöngyös- patak melletti töltésen haladt végig. A borult, párás, ködös időnek köszönhetően egészen misztikus képet festett a környék. Sárvár kertesházas övezetéhez érve a jelzés rögtön bevezetett a városba, melynek révén először az Esze Tamás, majd a Nádasdy Ferenc utcán kellett végig haladni. Sárvár sokat változott azóta, mióta utoljára erre jártam- előnyére. Amerre a jelzés vezetett szépen felújított, rendezett házak, utcák sorát láttam. A jelzés természetesen elvezetett a város legfőbb nevezetessége, a Nádasdy- vár mellett is, majd ezt követte a csónakázó tó. A sárvári pecsétet itt lehetett beszerezni, majd ismételten a város külterülete felé vettem az irányt gyorsított tempóba, miután elfényképezgettem a rendelkezésre álló idő egy részét...

A Nádasdy- vár Sárváron

Csónakázó- tó. Korábban a vasútállomásnál, majd a Nádasdy- várnál, most pedig itt lehetett beszerezni a sárvári pecsétet

Átkelés a Rábán

Háttérben a Haraszti- erdő

A Rába felett átkelve elhagytam Sárvárt, és a városhoz tartozó Hegyközség mellett elhaladva, a jelzés a Haraszti- erdőbe vitt. Itt nem sokkal korábban útvonal módosítás történt, ezáltal az egész túra nagyjából 1,5- 2 kilométerrel lett rövidebb. Mivel ezen a ponton már jelentős mértékben éreztette hatását az aszfalton gyaloglás a lábaimban, ezért tartottam egy étkezéssel megszínesített rövid megállást. A pihenőt követően folytattam az utam a kék jelzéseket követve, melyek a 84-es utat keresztezve ismételten a Haraszti- eredőbe vitt. Eseménytelen erdőjárás következett, majd bő két kilométer megtétele és a 834-es út keresztezését követően, az erdőt hátrahagyva, a jelzés a Sitke melletti murvás földútra vezetett. A régi bánya mellett elhaladva, a távolban már látszódtak Gérce kertesházai. A településre beérve, az önkormányzat épületénél volt lehetőség pecsételni.

A Kálvária- kápolna Sitke mellett

Ahogy a Lázbérci- víztározónál, úgy itt sem kellett minden második méternél a lábam elé nézni, vagy azon elmélkedni, hogy az esetleges durvább szintváltozásokat milyen módon győzöm majd le. Ez a fajta monotonitás volt az, amely számomra kifejezetten szerethetővé tette a Csényeújmajor és Gérce közötti 18-as és 21-es számú túraszakaszokat. 

A mai túra útvonala:

    Csényeújmajor (Sárvár)-

   Sárvár, várpark-

   Sárvár, csónakázó- tó-

   Sárvár, Hegyközség-

    Haraszti- erdő-

    Sitke, Kálvária kápolna-

   Gérce