Komáromi erődrendszer- 1 rész: Az Igmándi erőd

Alapterülete 6200 négyzetméter, helyiségeinek száma 106. Az ellenség felé néző oldalon 250 méteres kazamatarendszer épült ki. Feladata a délről érkező ellenséges csapatok feltartóztatása volt. 
A Monostori erődnél ugyan jóval kisebb, de az emberi erőforrást és az eszköztárat illetően mindenképpen gazdaságosabb volt. Az erődöt a szabályzat szerint legalább egy, de maximum négy század vigyázhatta, védelmét 16-20 löveg látta el.
A második világháború idején lengyel katonák szállásaként funkcionált, később lengyel internálótábor lett, majd munkaszolgálatos laktanya. Ezt követően a hazatérő katonák eligazítóhelye volt, majd raktárként, műhelyként, egyes helyiségei szükséglakásként működtek tovább. A komáromi erődrendszer legfiatalabb tagja a többi erődhöz hasonlóan az eredeti funkcióját sose tölthette be.
Épült: 1871 és 1877 között. 

Az erőd panorámája 
Pár nappal az erődlátogatás előtt vált biztossá, hogy Évi szülei mennek Komáromba. Éreztem, hogy nem szabad kihagyni a kínálkozó lehetőséget, ezért elkezdtem gondolkozni. hogy mi az, ami nem túl megerőltető, nem számít a kánikula és egy kismama számára is ideális lehet. A romis, sétálóutcás sztori a fagyival számomra nem volt túl megnyerő, ennél azért többet szerettem volna kihozni a napból. A kínálkozó lehetőséget az erődrendszer adta, már csak az volt a kérdés, hogy melyik erődbe menjünk. A Monostori erőd, az óriási méretei miatt több óra lett volna, és azt az anyósomék sem várták volna meg. A megfelelő célpont az általunk még sosem látott Igmándi erőd lett. A látogatás előtt volt időm utánanézni az objektumnak, amiből azt a következtetést vontam le, hogy elég lesz 1-1,5 órát szánni rá. Téves következtetés volt...

Az erődöt körülvevő árok
Miután anyósomék kiraktak minket az erőd közelében, mentek a dolgukra, mi pedig meglátogattuk az erőd közelében fekvő halastavat. Kis sétát követően indultunk az erődhöz, melynek bejáratához érve szembesültünk, hogy az ajtó zárva és még bő egy óránk van a nyitásig. Gondoltuk, hogy addig elsétálgatunk az erőd bejáratához közeli erdős parkba, végül azonban az erődöt körülvevő árkot választottuk. Elsőre elég elhagyatottnak tűnt a terület, de végül bemerészkedtünk.

Árokból nyíló kazamata rendszer
Az árok városra néző oldalán kazamatarendszer épült ki, melyhez több helyen lehet bejutni. Én kétszer próbáltam meg, az egyik bejáratnál lényegében kizavartak a legyek, a másiknál viszont sikerrel jártam. Ekkor éreztem komolyabban azt, hogy ez bizony nem egy órás nézelődés lesz és még a fejlámpámat sem hoztam el, így kénytelen voltam a telefonommal világítani. Végül egy óriási urbexelésbe csapott át a nap. Mivel Évit kint hagytam az ároknál, csak pár kattintás erejéig voltam bent, aztán már jöttem is ki. Mint később megtudtuk, ez szerencsés döntésnek bizonyult, mert statikailag nem volt épp a legbiztosabb hely.

A kazamatarendszer belülről
Az erőd nyugati bejárata
Még be sem értünk az erődbe, már látszott, hogy ez full urbex lesz
Az árok végén két kutyás srác jött velünk szembe. Csupán ők és a pénztáros néni volt az, akikkel összefutottunk a nap során. Visszasétáltunk az erőd keleti bejáratához, amelyet ténylegesen is használnak. Ekkor már nyitva állt, így besétáltunk. Ami elénk tárult az gyakorlatilag egy érintetlen időkapszula volt. Imádom az ilyet!! Évivel sokat elmélkedünk azon, hogy egy ilyen és ehhez hasonló történelmi építménynek mi a jobb, ha meghagyják ilyennek (persze a karbantartást is beleértve), vagy esetleg felújítják, illetve hozzáépítenek egy épületrészt, amit már rég elsöpört a történelem vihara. Főképp a váraknál érezzük ezt a kettősséget, különösképpen a Füzéri-várnál, amit lényegében teljesen újjáépítettek a romokból. Egy romos várnál mesélnek a falak, ott még jó esetben az eredeti köveket szemlélheti az arra túrázó, viszont ki van téve az időjárás és az idő vasfogának. Felújítás esetében ezzel azonban nem kell számolni, de ezáltal ott valami elveszik. A Füzéri-vár esetében volt egy berendezett "tárgyaló" elég illúzió rombolóan hatott. Az Igmándi erődnél viszont még szó sincs tárgyalókról és hasonló látogatóközpontokról, itt még bőven látszik az elmúlt 60-70 év.

A bejárat
Itt még nincs led lámpa, sőt semmilyen lámpa. Az ember kukasötétben sétálgat, ha nem elég felkészült, vagy nincs a telefonján mobilfény
Raktár? Szükséglakás? Ki tudja...

Az erődben hosszú sötét folyosók vezetnek mindenhonnan mindenhova. Aki nincs eléggé otthon a tájékozódásban, annak nem egyszerű a történet.

Régi 60-as, 70-es évekbeli neoncsöves lámpák díszítik az erőd egyes helyiségeit


Konyha (?)




Az egyik teremben vele is összefutottunk
Az erőd északi oldala után a déli felében folytattuk a sétát urbexelést














Talán ez a járatrendszer volt a legérdekesebb és egyben a legnyomasztóbb is számunkra
















Az erődben 1965-től római kori kőtár is működik, aminek véleményem szerint semmi keresnivalója nincs az erődben
Na ettől a "szakállas Dávid-szobortól" viszont frászt kaptam a sötétben... :D
Emlékek a II. világháború idejéből
















Látogatók elől elzárt terület


Nagyjából bő három órát töltöttünk az erődben. Ez idő alatt senkivel sem találkoztunk, volt bőven időnk és lehetőségünk a fotózásra, nézelődésre sétálgatásra. A pénztáros nénivel is elég sokat beszélgettünk az erőd jövőjével kapcsolatban, aki a végletekig magáénak érzi az erődöt és szívén viseli annak sorsát. Az óriási élmény mellett végtelen örömmel tölt el az, hogy az erődöt még sikerült ilyen, az eredetihez közeli állapotban végigfotóznom, hisz ki tudja, hogy mikor lesz egy teljes felújítás és ezáltal látogatóközpont belőle, eltüntetve ezáltal a múlt egy apró, de annál fontosabb részletét. Nekem  legjobban a mostani állapotában tetszett a az építmény, melynek -úgy gondolom- így is megvan a maga romantikája...

Az egyik legjobb kirándulós nap színhelye az Igmándi erőd


2017.06.24

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése