2017. március 25., szombat

Közép- Dunántúli Piros (KDP-20): Pusztavám, festékgyár- Mór

Mai túránkat Pusztavámon, a Zöld jelzésű úton kezdtük és a Gerencsérvár érintésével, a pusztavámi ipartelepeken át, Mórig gyalogoltunk- ezzel teljesítve a Közép- Dunántúli Piros közel 7 kilométeres 20-as szakaszát. 
Pusztavám építészetileg egyébként egy elég vegyes település. Vannak gyönyörűen felújított régi parasztházak és sajnos akadnak a bedőlés határán állók is. Túránk első kilométereit a település hosszú Petőfi utcáján tettük meg, ezt követően pedig az Oroszlányba vezető, meglehetősen jó minőségű országút szélén haladtunk körülbelül másfél kilométert. 

Kálvária Pusztavámon
Nekem most nem volt lehetőségem elhozni a gépemet, ezért Éviét hoztuk, az övébe viszont elfelejtettünk memória kártyát tenni, ezért egy megoldás maradt: a telefon. Még jó, hogy korábban már bejártuk ennek a szakasznak egy nagy részét, ezért nem volt akkora újdonság, amit feltétlenül dokumentálnom kellett volna. Mondjuk telefonnal fotózni így is kiábrándító volt számomra, de ha ló nincs, jó a szamár is.☺ A másfél kilométeres országúti séta után, a jelzés letért jobbra az erdőbe. 


Évi rögtön lecsapott a helyi növényvilágra, melynek tagjait most felsorolnom nehezebb lenne, mint egy másodfokú egyenletrendszert megoldanom. A többalkalmas virágfotómegállás és újabb másfél kilométer után értünk a Gerencsérvár romjaihoz. A vár (lakótorony) a 13. században épült és egészen a 16. századig használatban volt. Az épületről számos írás található az interneten, érdemes utánaolvasni. Mivel gyakorlatilag nem volt használható fényképezőgépünk, ezért videózni kezdtem- amit így utólag nem is bánok annyira a fényviszonyok miatt.


A vár egyébként egy turistaút kereszteződésben fekszik. Ha továbbra is a Zöld jelzésű turistaúton haladunk kelet felé, akkor Csákberény érintésével szintén Mórra érkezünk, ha észak felé fordulunk a Zöld "L" jelzésre, akkor a Vértesszentkereszti Kolostorromhoz jutunk, ami tudtommal most nem látogatható. Mi azonban dél felé, a Piros Pluszon folytattuk utunkat, ami a Zöld utat köti össze a Közép- Dunántúli Pirossal. Nagyjából egy kilométer után értük el a Pirosat, majd ezt követően a pusztamaróti ipartelepek felé fordultunk. Itt egy kicsit cserbenhagyott a tájékozódásom, ezért kétszer is letértünk a helyes útról. A kis tájékozódási anomália után, immár a helyes irányba haladva, először egy tisztásra, majd egy fenyvesbe értünk. A fenyvesek után tértünk rá arra a kis aszfaltozott bekötőútra, amely ahhoz a bányatóhoz vezetett, ahol már korábban is jártunk. Itt hosszabb időre megpihentünk, ettünk, ittunk. Az út innentől már nem tartogatott nagy meglepetéseket, lényegében végéig a piros úton haladtunk Mórig, csak most a múltkori túrával ellentétes irányba haladtunk és értelemszerűen nem tértünk le/vissza a zöld jelzésű útra. A festékgyárnál egy kedves portásbácsi adott két KDP-s pecsétet, majd ugyanezt a műveletet hajtottuk végre Móron is, a Lamberg- kastélynál. A Lipa-kúti-völgy egy szakasza ezúttal is kimaradt, mert nem szerettem volna azt, hogy a várandós menyasszonyom a dagonyában gázoljon, így a múltkorival megegyező kerülőúton tértünk le és vissza a Pirosra.

Múltkor ezt a szakaszt kihagytuk és a Piros Tanösvényen haladtunk, hogy ott egy megfelelően kialakított pihenőhelyen ehessünk. Most a tónál ettünk, ami szerencsés döntésnek bizonyult, hisz a tanösvényi pihenőhely foglalt volt
Túl sok meglepetést ez a szakasz nem tartogatott, már csak azért sem, mert a túraútvonal nagy részét már korábban bejártuk. Azonban érdemes volt megfigyelni, hogy két hét alatt mennyit változott, zöldült a környék.


A mai túra útvonala:

 Pusztavám, Petőfi utca-
 Kis-hársas-
   Gerencsérvár-
 Kis-bükk-
  Cica-homok-
  Farkas-hegy-
  Mária-kúti rész-
   Pusztavám, festékgyár-
Grósz-rét-
  Lipa-kúti-völgy-
   Fazekas-gödrök-
   Teréz-halom-
   Mór, Lamberg-kastély


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése