Így a túra után nyugodtan állíthatom, ez a szakasz is azok közé a szakaszok közé fog tartozni, amire visszaemlékezve egy jó adag szenvedés fog elsőként eszembe jutni és az, hogy milyen jó, hogy ezen is túl vagyok. Ugyanakkor ez nem teljesen igaz, hisz szerencsétlenségemre a KDP is erre vezet, így előbb vagy utóbb, de ismét célba kell, hogy vegyem a Kőris- hegyet és környékét.
De kezdjük csak az elején!
 |
| Gyönyörű volt a bakonyi őszi erdő |
Tekintve, hogy hosszú hétvége volt, meglehetősen sokan indultak útnak Bakonybélből a Kőris- hegy felé. A településen történt pecsételést követően egy aszfaltozott útra vitt a jelzés, melyen azután több száz méteren át kellett gyalogolni. A túrát megelőző napokban Évi és Ferike is megfázott és most már én is éreztem magamon, hogy valami nem stimmel, egyre többször kellett orrot fújnom és emiatt megállnom. A bő 16 kilométeres túra végpontja eredendően Zirc volt, ezért tempóznom kellett, hogy időben -bár már sötétben- leérjek a vasútállomásra és elérjem a vonatomat. Az efféle orrfújásos megállások nem igazán fértek bele az időbe...
 |
| Kapaszkodás a Kőris- hegyre |
Mivel azonban egy jól járható úton haladtam, egyelőre nem aggódtam túlságosan, sőt a gyönyörű őszi erdő mind több fotómegállásra "kényszerített". Az aszfaltos útról letérve azonban elindult a kaptató, ami már messze nem esett annyira jól, mint a már legyalogolt nagyjából másfél kilométer. Ösvény, földút, gyalogút váltakozott négy kilométeren át, különböző minőségben és meredekségben. Bár tudtam, hogy a Kőris- hegy megmászása nem lesz egyszerű dolog, de bevallom őszintén, hogy nem erre számítottam. Talán a kezdődő megfázás miatt nem voltam jó formában, vagy a bedugult orr miatt nem ment a szabályos ki- be légzés- de mindegy is az ok, a lényeg, hogy egyre többször és többször kellett megállnom, emiatt pedig jelentős időt vesztettem.
 |
| A hatalmas golflabda... |
A golflabda kinézetű lokátorállomást elhagyva még egy komolyabb kapaszkodó várt rám. Az időközben a lábam alá kanyarodó aszfaltút szalagkorlátján kellett volna átmásznom, de ez már nehezen ment egyedül. Ekkor ért utol egy végtelenül segítőkész túrázó, aki segített átmászni a korláton. Ekkor azonban szembesültünk azzal, hogy a következő pár száz (?) méter olyan meredekségű, amelyen én nemhogy egyedül, de még a botjaim segítségével sem tudtam volna felmenni, kiváltképp nem ilyen kimerülten. Ekkor azonban jött az ötlet, hogy az aszfaltúton tovább kanyargó Közép- Dunántúli Piros jelzésen folytatom az utam, amely ugyan egy kis kerülő, de a végén ugyanott jutok fel a Vajda Péter kilátóhoz, amely a következő pecsételőpont volt a túra alatt.
 |
| A Vajda Péter kilátó, a Kőris- hegy tetején |
 |
| A kilátó híresen barátságos Csuszkája :) |
A kilátóhoz érve nagy volt a nyüzsgés, többen pihentek, ebédeltek, beszélgettek. Én is összefutottam azzal az úrral, aki segített át- majd visszamászni a szalagkorláton. A körülbelül fél órás ott tartózkodásom alatt sikerült egy kicsit összeszednem magam, bár a kilátóba a tériszonyom okán már nem mentem fel- nem is volt kedvem még csak megpróbálni sem. Ha Évi velem lett volna, jó eséllyel megpróbálom, de egyedül voltam, úgyhogy inkább indultam tovább Borzavár felé. Pontosabban csúszkáltam tovább Borzavár felé, ugyanis a kilátótól lefelé vezető ösvény olyan meredek volt, hogy nekem már a "gatyaféket" kellett igénybe venni, akármilyen ciki is volt.
Hála az égnek ez nem tartott sokáig, azonban kis idő múlva újabb akadály elé nézett az, akit erre vitt az út. Többed magammal meglepve vettük észre a fakitermelésre figyelmeztető táblát. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy Magyarország jelenleg talán legnépszerűbb turistaútján, az egyik legnépszerűbb bakonyi szakaszon, a hosszú hétvégén kell-e kötelezően fát vágni...
A következő gondolatom pedig az volt, hogy milyen módon lehetne ezt kikerülni. A választ gyorsan megadtam saját magamnak: sehogy. Ugyanis az időközben leágazott KDP messze elvisz Borzavártól és jelzetlen utak, földutak sem voltak a közelben, amelyeken kerülni lehetett volna. Visszamászni meg tuti nem fogok- gondoltam magamban. Feltételezem, hogy sokan mások is erre a megállapításra jutottak, így aki erre járt, az bizony bement a fakitermelés által érintett területre...
Eleinte nem is volt gond, láttam, hallottam az ott dolgozó embereket és a fűrész hangját. A gond akkor kezdődött, amikor a kitermelt területre érkeztem, a kivágott vastag törzsű fák pedig össze- vissza hevertek a turistaúton. A nagy mennyiségű fűrészpor és fatörmelék miatt egy idő után el is vesztettem az útvonal vezetését és gazos, bokros területre tévedtem a hegyoldalban. Végül a térképem segítségével sikerült visszanavigálnom a turistaútra, de a kisebb- nagyobb fákat továbbra is kerülgetnem kellett az erősen leejtős szakaszon.
 |
| Kisszépalmapuszta térségében |
 |
| Immár a ménesbirtok határában |
 |
| Még egy visszatekintés: a kép baloldalán a Kőris- heggyel... |
A számomra megpróbáltató Kőris- hegyi mászás és ereszkedés lezárását a Kisszépalmapusztai piknikezőhely jelentette, onnantól újra síkban haladt az út. A ménesbirtok közelében előbb egy murvás, majd egy meglepően nagy forgalmú, de szűk aszfaltútra vitt a jelzés. Itt úgy gondoltam, hogy be lehet valamit hozni az elvesztett időből, de bevallom őszintén ekkor már nagyon kimerült voltam és nem sok kedvem volt az egészhez. Egy darabon le is tértem tévedésből a helyes irányról, tovább rontva helyzetemen. Borzavárra beérve pecsételtem, majd elkezdtem mérlegelni, hogy van-e még értelme elmenni Zircig. A mintegy négy kilométeres szakasz nevetségesen rövidnek tűnt a térképen, de abban az állapotban fájdalmasan hosszúnak. Végül elhatároztam, hogy továbbmegyek. A településről kiérve egy domb magasodott előttem és az útjelző táblát meg se nézve, szinte biztos voltam benne, hogy arra kell mennem. Kimerültem haladtam felfelé, amikor egyszer csak becsipogott a GPS-szem, hogy rossz irányba haladok. A térképet megtekintve láttam, hogy nem is erre, hanem a főutat követve és jobbra kanyarodva, amellett megy az ösvény, én pedig egyenesen mentem hegyet mászni...
 |
| Ez a kép meg sem született volna, ha nem nézem el az irányt. Képen a már távolba vesző Kőris- hegy, előtérben Borzavár |
Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy itt és most be kell, hogy fejezzem a túrát és haza kell mennem pihenni. Ezzel a döntéssel lényegében keletkezett egy négy kilométeres lyuk Budapest és Úrkút között, amiért majd egyszer le kell, hogy utazzak, ami deklarálható, hogy nem lesz egy gazdaságos út...
Ez azonban akkor nem igazán érdekelt, az viszont mélyen elszomorított, hogy amióta Kéktúrázom, most először nem sikerült befejeznem egy olyan túrát, amit saját magam elé támasztottam aznapra. Időközben rám is sötétedett, de már a buszon ülve azon gondolkodtam, hogy hogyan tovább és mit kezdjek majd azzal a négy kilométerrel, ami egyáltalán nem illeszkedett az elképzeléseimbe...
A mai túra útvonala:
Bakonybél-
Száraz- Gerecse- Lipka- út- 
Kőris- hegy (Vajda Péter kilátó)- Kisszépalmapuszta- Ménesbirtok- Borzavár
Bakonybél-
Pápavár (Pápavár- alja, KDP Ph.)-
Szénrakodó, pihenőhely-