2021. október 31., vasárnap

Országos Kéktúra (8-as számú, OKT-083-084): Bakonybél- Borzavár

Így a túra után nyugodtan állíthatom, ez a szakasz is azok közé a szakaszok közé fog tartozni, amire visszaemlékezve egy jó adag szenvedés fog elsőként eszembe jutni és az, hogy milyen jó, hogy ezen is túl vagyok. Ugyanakkor ez nem teljesen igaz, hisz szerencsétlenségemre a KDP is erre vezet, így előbb vagy utóbb, de ismét célba kell, hogy vegyem a Kőris- hegyet és környékét.
De kezdjük csak az elején!

Gyönyörű volt a bakonyi őszi erdő


Tekintve, hogy hosszú hétvége volt, meglehetősen sokan indultak útnak Bakonybélből a Kőris- hegy felé. A településen történt pecsételést követően egy aszfaltozott útra vitt a jelzés, melyen azután több száz méteren át kellett gyalogolni. A túrát megelőző napokban Évi és Ferike is megfázott és most már én is éreztem magamon, hogy valami nem stimmel, egyre többször kellett orrot fújnom és emiatt megállnom. A bő 16 kilométeres túra végpontja eredendően Zirc volt, ezért tempóznom kellett, hogy időben -bár már sötétben- leérjek a vasútállomásra és elérjem a vonatomat. Az efféle orrfújásos megállások nem igazán fértek bele az időbe... 

Kapaszkodás a Kőris- hegyre


Mivel azonban egy jól járható úton haladtam, egyelőre nem aggódtam túlságosan, sőt a gyönyörű őszi erdő mind több fotómegállásra "kényszerített". Az aszfaltos útról letérve azonban elindult a kaptató, ami már messze nem esett annyira jól, mint a már legyalogolt nagyjából másfél kilométer. Ösvény, földút, gyalogút váltakozott négy kilométeren át, különböző minőségben és meredekségben. Bár tudtam, hogy a Kőris- hegy megmászása nem lesz egyszerű dolog, de bevallom őszintén, hogy nem erre számítottam. Talán a kezdődő megfázás miatt nem voltam jó formában, vagy a bedugult orr miatt nem ment a szabályos ki- be légzés- de mindegy is az ok, a lényeg, hogy egyre többször és többször kellett megállnom, emiatt pedig jelentős időt vesztettem. 

A hatalmas golflabda...

A golflabda kinézetű lokátorállomást elhagyva még egy komolyabb kapaszkodó várt rám. Az időközben a lábam alá kanyarodó aszfaltút szalagkorlátján kellett volna átmásznom, de ez már nehezen ment egyedül. Ekkor ért utol egy végtelenül segítőkész túrázó, aki segített átmászni a korláton. Ekkor azonban szembesültünk azzal, hogy a következő pár száz (?) méter olyan meredekségű, amelyen én nemhogy egyedül, de még a botjaim segítségével sem tudtam volna felmenni, kiváltképp nem ilyen kimerülten. Ekkor azonban jött az ötlet, hogy az aszfaltúton tovább kanyargó Közép- Dunántúli Piros jelzésen folytatom az utam, amely ugyan egy kis kerülő, de a végén ugyanott jutok fel a Vajda Péter kilátóhoz, amely a következő pecsételőpont volt a túra alatt. 

A Vajda Péter kilátó, a Kőris- hegy tetején

A kilátó híresen barátságos Csuszkája :)

A kilátóhoz érve nagy volt a nyüzsgés, többen pihentek, ebédeltek, beszélgettek. Én is összefutottam azzal az úrral, aki segített át- majd visszamászni a szalagkorláton. A körülbelül fél órás ott tartózkodásom alatt sikerült egy kicsit összeszednem magam, bár a kilátóba a tériszonyom okán már nem mentem fel- nem is volt kedvem még csak megpróbálni sem. Ha Évi velem lett volna, jó eséllyel megpróbálom, de egyedül voltam, úgyhogy inkább indultam tovább Borzavár felé. Pontosabban csúszkáltam tovább Borzavár felé, ugyanis a kilátótól lefelé vezető ösvény olyan meredek volt, hogy nekem már a "gatyaféket" kellett igénybe venni, akármilyen ciki is volt. 

Hála az égnek ez nem tartott sokáig, azonban kis idő múlva újabb akadály elé nézett az, akit erre vitt az út. Többed magammal meglepve vettük észre a fakitermelésre figyelmeztető táblát. Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy Magyarország jelenleg talán legnépszerűbb turistaútján, az egyik legnépszerűbb bakonyi szakaszon, a hosszú hétvégén kell-e kötelezően fát vágni... 
A következő gondolatom pedig az volt, hogy milyen módon lehetne ezt kikerülni. A választ gyorsan megadtam saját magamnak: sehogy. Ugyanis az időközben leágazott KDP messze elvisz Borzavártól és jelzetlen utak, földutak sem voltak a közelben, amelyeken kerülni lehetett volna. Visszamászni meg tuti nem fogok- gondoltam magamban. Feltételezem, hogy sokan mások is erre a megállapításra jutottak, így aki erre járt, az bizony bement a fakitermelés által érintett területre...

Eleinte nem is volt gond, láttam, hallottam az ott dolgozó embereket és a fűrész hangját. A gond akkor kezdődött, amikor a kitermelt területre érkeztem, a kivágott vastag törzsű fák pedig össze- vissza hevertek a turistaúton. A nagy mennyiségű fűrészpor és fatörmelék miatt egy idő után el is vesztettem az útvonal vezetését és gazos, bokros területre tévedtem a hegyoldalban. Végül a térképem segítségével sikerült visszanavigálnom a turistaútra, de a kisebb- nagyobb fákat továbbra is kerülgetnem kellett az erősen leejtős szakaszon.

Kisszépalmapuszta térségében

Immár a ménesbirtok határában

Még egy visszatekintés: a kép baloldalán a Kőris- heggyel...

A számomra megpróbáltató Kőris- hegyi mászás és ereszkedés lezárását a Kisszépalmapusztai piknikezőhely jelentette, onnantól újra síkban haladt az út. A ménesbirtok közelében előbb egy murvás, majd egy meglepően nagy forgalmú, de szűk aszfaltútra vitt a jelzés. Itt úgy gondoltam, hogy be lehet valamit hozni az elvesztett időből, de bevallom őszintén ekkor már nagyon kimerült voltam és nem sok kedvem volt az egészhez. Egy darabon le is tértem tévedésből a helyes irányról, tovább rontva helyzetemen. Borzavárra beérve pecsételtem, majd elkezdtem mérlegelni, hogy van-e még értelme elmenni Zircig. A mintegy négy kilométeres szakasz nevetségesen rövidnek tűnt a térképen, de abban az állapotban fájdalmasan hosszúnak. Végül elhatároztam, hogy továbbmegyek. A településről kiérve egy domb magasodott előttem és az útjelző táblát meg se nézve, szinte biztos voltam benne, hogy arra kell mennem. Kimerültem haladtam felfelé, amikor egyszer csak becsipogott a GPS-szem, hogy rossz irányba haladok. A térképet megtekintve láttam, hogy nem is erre, hanem a főutat követve és jobbra kanyarodva, amellett megy az ösvény, én pedig egyenesen mentem hegyet mászni...

Ez a kép meg sem született volna, ha nem nézem el az irányt. Képen a már távolba vesző Kőris- hegy, előtérben Borzavár 

Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy itt és most be kell, hogy fejezzem a túrát és haza kell mennem pihenni. Ezzel a döntéssel lényegében keletkezett egy négy kilométeres lyuk Budapest és Úrkút között, amiért majd egyszer le kell, hogy utazzak, ami deklarálható, hogy nem lesz egy gazdaságos út...
Ez azonban akkor nem igazán érdekelt, az viszont mélyen elszomorított, hogy amióta Kéktúrázom, most először nem sikerült befejeznem egy olyan túrát, amit saját magam elé támasztottam aznapra. Időközben rám is sötétedett, de már a buszon ülve azon gondolkodtam, hogy hogyan tovább és mit kezdjek majd azzal a négy kilométerrel, ami egyáltalán nem illeszkedett az elképzeléseimbe... 


A mai túra útvonala:

   Bakonybél-
    Száraz- Gerecse-
  Lipka- út-
    Kőris- hegy (Vajda Péter kilátó)-
   Kisszépalmapuszta-
   Ménesbirtok-
   Borzavár


2021. október 23., szombat

Országos Kéktúra (8-as számú, OKT-082-081): Bakonybél- Városlőd

Rendületlenül, és a múltkori bükki túrám után belelkesülve folytattam az utam- ezúttal a Bakonyban. A korábbi években kimondatlanul is kerültem a "rázósabb" szakaszokat, de be kellett látnom, hogy a kör lassan bezárul és a hegyvidékeken keresztül vezetett szakaszokat is előbb vagy utóbb, de célba kell vennem. Ennek érkezett most el az ideje, így amíg az idő és az időjárás engedi, a hosszabb, mászósabb szakaszokat tekintem elsődlegesnek. Ennek okán került most egy időre parkolópályára a Cserhát is, de az óraátállítást követő nappalok, a Kéktúra tagozódása, illetve a közösségi közlekedés sajátossága hamarosan "vissza kényszerít" majd oda. Ma azonban a 8-as számú túra 82-es és 81-es szakaszainak bejárása volt a cél, mintegy 19 kilométeren át.

Az 1018-ban alapított monostor temploma Bakonybélben, melynek alapkövét 1750-ben rakták le

Bakonybél közigazgatási határánál, útban Városlőd felé

Hamisítatlan őszi erdő


A Bakonybélben történt pecsételést követően, kissé erőltetett menetben indultam el az első köztes pecsételőpont, Németbánya felé. A jelzés hamar egy aszfaltozott útra vitt, melynek burkolata a település közigazgatási határát elhagyva előbb aszfaltzúzalékossá, majd murvássá változott, így egy fokkal jobb volt gyalogolni rajta. Eszembe is jutott a múltheti bükki túra és annak kiváló útvonal vezetése...
 A Városlőd felé vezető murvás úton kellett haladni több kilométeren keresztül, majd a Pápavár 531 méter magas kúpját megkerülve, balról egyszer csak a Közép- Dunántúli Piros túra útvonala csatlakozott bele a miénkbe és haladt a Kéktúrával közös szakaszon. Mindig megmosolyogtat az, amikor a KDP keresztezi a Kéket, vagy épp fordítva :) 

Pápavár- alja KDP Ph. A Közép- Dunántúli Piros itt csatlakozott be a Kékbe...

...és a Kék, a Napóránál csatlakozott ki a KDP-ből

A közös szakasza a két túrának nem tartott sokáig, a Kék jelzés balra, egy  keréknyomra vitt és ezen kellett haladni nagyjából 300 méter erejéig. Ez követően ismét csak egy murvás úton kellett folytatnom az utamat. Azt tudtam, hogy ezen a környéken nem minden az, aminek látszik. Így volt ez azzal az úttal is, amire a jelzés rávitt. Ugyanis itt egykoron a Városlőd- Franciavágási kisvasút, azaz a Bakonyi Erdei Vasút közlekedett egészen a 60-as évek végéig. A végleges megszüntetésre 1976-ban került sor, de a vasúti infrastruktúra maradványai egy-két helyen még mai napig megtalálható- leginkább az észak felé tartó Közép- Dunántúli Piros túra mentén. Én azonban most Dél, Dél-Nyugat felé tartottam Németbányára. 

Itt nehéz elképzelni, hogy egykoron vasúti közlekedés működött

Nagyjából 1 kilométert haladtam a vasút egykori nyomvonalán, közben akaratlanul is rám tört a "vasútbaráti vonalbejárás érzése" így fél szemmel a még fellelhető tárgyi emlékeket kerestem. Itt azonban nemhogy tárgyakat, egy árva zúzottkövet sem találtam és a jelzés le is terelt 1 kilométer után egy földútra. Ezen kellett haladni nagyjából 2 kilométert- kisebb- nagyobb pocsolyákat kerülgetve. A földutat később keréknyomok, majd egy ösvény követte egészen Németbányáig. 

A településen történt gyors pecsételést követően azonnal indultam tovább Városlőd felé. Németbányát elhagyva ismét csak egy jól járható murvás úton folytathattam az utamat, párhuzamosan a Bittva- patak mellékágával. Nagyjából 2,5 kilométer után a jelzés egy ösvényre vitt. Dzsindzsás szakasz vette itt kezdetét, közben a patak többször keresztezte az utamat, így azon többször is át kellett kelni. Az eleinte keskeny és kiszáradt medrű mellékággal könnyű dolgom volt, később azonban a szélesedő mederben már víz is volt, így a csapnivaló egyensúlyomnak köszönhetően egyre több időt vett igénybe a gázlókon való átkelés. A tarzani ugrabugrának az egykori szénrakodó nyílt területe vetett véget, ahol jelenleg turistapihenő van. 

Az egykori szénrakodó utáni szakaszon járunk. Itt viszont már nem nehéz odaképzelni a töltésre a kisvasutat

A töltés...

...és egy betonozott áteresz az, ami emlékként maradt a Bakonyi Erdei Vasútból, az Országos Kéktúra útvonalán

Ezen a ponton ismét a lábam alá kanyarodott az egykori vasút útvonala, melyen ezúttal körülbelül 5 kilométert kellett gyalogolnom. Túl sok emléket sajnos itt sem találtam, leszámítva magát a vasúti töltést, melyen ma már az Országos Kéktúra útvonala halad. Az út mentén mintha egy-egy talpfa lógott volna ki a földből, vagy legalábbis talpfáknak látszó korhadt rönkök. Továbbá egy betonozott áteresz volt az, ami a Kéktúra szakaszán az egykori vasútra és az itt folyó termelésre utalt. Ezek után egy olyan kötött pálya mániás embernek mint én, nem volt nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett itt az élet 50 évvel ezelőtt...

A képzelgésnek azonban vége szakadt, mikor a jelzés leterelt balra a töltésről. Ismét egy vizenyős, dzsindzsás szakaszra vitt a jelzés, melynek bejárását egy, a turistaútra dőlt fa is nehezített. A fát megkerülve az út erős emelkedésnek indult, mely csak a Csehbánya környéki legelők előtt enyhült meg. A legelőhöz érve erős jobbos fordulattal, annak határa mentén kellett tovább haladni. Bő 1 kilométert kellett úgy sétálni a kb. 30 centi széles ösvényen, hogy se a villanypásztornak, se a helyenként fellelhető bodzásnak ne dőljön neki az ember. Nekem ez a túra egyik legnehezebb része volt, tekintve, hogy csapnivaló egyensúlyom van. 

Útra dőlt fa- nem volt egyszerű átmászni rajta

Nagyjából 1 kilométer megtétele után szembesültem a másik, számomra nagy nehézséggel: a legelőn át kellett kelni úgy, hogy annak határain egy-egy falétra állt. Nos ha más nem, ezek biztos elveszik az életkedvemet aznapra. Nem egy ilyen okozott már fejfájást korábban- ugyancsak egyensúlyi problémák miatt. Ez most sem volt másképp! Az egyiken még csak-csak átmásztam, de a másiknak mind a magassága, mind az állapota vállalhatatlan volt számomra. Viszont itt álltam egy legelő közepén több tucat bocival és nem igazán tudtam, hogy mit is kezdjek magammal.

Egy-két sikertelen próbálkozás után jött a "nagy" ötlet, hogy átkúszom a villanypásztor alatt, lesz ami lesz. Először is leteszteltem, hogy a villanypásztor valóban az ami és ha igen, akkor működik-e. Óvatosan hozzáértem a "madzaghoz", de az nem csípett meg, így megkönnyebbülve, ugyanakkor a hirtelen jött harci kedvvel hasra vágtam magam és szépen átkúsztam a villanypásztor alatt. A gond csak annyi volt, hogy a túloldalon jó pár tő csalán várakozott, amibe nekem mindenféle gond nélkül sikerült belegázolnom a kúszás alatt, így a harci mivoltom ezen a ponton el is szállt. Mindegy is volt, mert sikerült a "küldetés". Pár száz méter erejéig még hullámvasutazott alattam a szűk ösvény, majd egyszer csak kiértem a Csehbányát Városlőddel összekötő 83114-es úthoz, melynek szélén folytatódott az eseménytelen gyaloglás, immár Városlődig.

Az Országos Kéktúra 8-as számú túrájának 81-es és 82-es szakasza azért marad emlékezetes számomra, mert egyesítette mindkét hobbimat. Egyszerre lehettem természetbarát és vasútbarát is. Az őszi táj szépsége mellett egy kicsit visszavitt abba az időbe, amikor még Franciavágás és Városlőd között forgóvázak csattogása verte fel az erdő csendjét...


"A Bakonyi Erdei vasút emlékére..."


A mai túra útvonala:

   Bakonybél-
  Gát- hegy-
   Pápavár (Pápavár- alja, KDP Ph.)-
     Németbánya-
    Szénrakodó, pihenőhely-
   Bakonyi Erdei Vasút, városlődi szakasz-
   Csalános- tető-
   83114-es út-
   Városlőd- Kislőd, vasútállomás