2021. október 23., szombat

Országos Kéktúra (8-as számú, OKT-082-081): Bakonybél- Városlőd

Rendületlenül, és a múltkori bükki túrám után belelkesülve folytattam az utam- ezúttal a Bakonyban. A korábbi években kimondatlanul is kerültem a "rázósabb" szakaszokat, de be kellett látnom, hogy a kör lassan bezárul és a hegyvidékeken keresztül vezetett szakaszokat is előbb vagy utóbb, de célba kell vennem. Ennek érkezett most el az ideje, így amíg az idő és az időjárás engedi, a hosszabb, mászósabb szakaszokat tekintem elsődlegesnek. Ennek okán került most egy időre parkolópályára a Cserhát is, de az óraátállítást követő nappalok, a Kéktúra tagozódása, illetve a közösségi közlekedés sajátossága hamarosan "vissza kényszerít" majd oda. Ma azonban a 8-as számú túra 82-es és 81-es szakaszainak bejárása volt a cél, mintegy 19 kilométeren át.

Az 1018-ban alapított monostor temploma Bakonybélben, melynek alapkövét 1750-ben rakták le

Bakonybél közigazgatási határánál, útban Városlőd felé

Hamisítatlan őszi erdő


A Bakonybélben történt pecsételést követően, kissé erőltetett menetben indultam el az első köztes pecsételőpont, Németbánya felé. A jelzés hamar egy aszfaltozott útra vitt, melynek burkolata a település közigazgatási határát elhagyva előbb aszfaltzúzalékossá, majd murvássá változott, így egy fokkal jobb volt gyalogolni rajta. Eszembe is jutott a múltheti bükki túra és annak kiváló útvonal vezetése...
 A Városlőd felé vezető murvás úton kellett haladni több kilométeren keresztül, majd a Pápavár 531 méter magas kúpját megkerülve, balról egyszer csak a Közép- Dunántúli Piros túra útvonala csatlakozott bele a miénkbe és haladt a Kéktúrával közös szakaszon. Mindig megmosolyogtat az, amikor a KDP keresztezi a Kéket, vagy épp fordítva :) 

Pápavár- alja KDP Ph. A Közép- Dunántúli Piros itt csatlakozott be a Kékbe...

...és a Kék, a Napóránál csatlakozott ki a KDP-ből

A közös szakasza a két túrának nem tartott sokáig, a Kék jelzés balra, egy  keréknyomra vitt és ezen kellett haladni nagyjából 300 méter erejéig. Ez követően ismét csak egy murvás úton kellett folytatnom az utamat. Azt tudtam, hogy ezen a környéken nem minden az, aminek látszik. Így volt ez azzal az úttal is, amire a jelzés rávitt. Ugyanis itt egykoron a Városlőd- Franciavágási kisvasút, azaz a Bakonyi Erdei Vasút közlekedett egészen a 60-as évek végéig. A végleges megszüntetésre 1976-ban került sor, de a vasúti infrastruktúra maradványai egy-két helyen még mai napig megtalálható- leginkább az észak felé tartó Közép- Dunántúli Piros túra mentén. Én azonban most Dél, Dél-Nyugat felé tartottam Németbányára. 

Itt nehéz elképzelni, hogy egykoron vasúti közlekedés működött

Nagyjából 1 kilométert haladtam a vasút egykori nyomvonalán, közben akaratlanul is rám tört a "vasútbaráti vonalbejárás érzése" így fél szemmel a még fellelhető tárgyi emlékeket kerestem. Itt azonban nemhogy tárgyakat, egy árva zúzottkövet sem találtam és a jelzés le is terelt 1 kilométer után egy földútra. Ezen kellett haladni nagyjából 2 kilométert- kisebb- nagyobb pocsolyákat kerülgetve. A földutat később keréknyomok, majd egy ösvény követte egészen Németbányáig. 

A településen történt gyors pecsételést követően azonnal indultam tovább Városlőd felé. Németbányát elhagyva ismét csak egy jól járható murvás úton folytathattam az utamat, párhuzamosan a Bittva- patak mellékágával. Nagyjából 2,5 kilométer után a jelzés egy ösvényre vitt. Dzsindzsás szakasz vette itt kezdetét, közben a patak többször keresztezte az utamat, így azon többször is át kellett kelni. Az eleinte keskeny és kiszáradt medrű mellékággal könnyű dolgom volt, később azonban a szélesedő mederben már víz is volt, így a csapnivaló egyensúlyomnak köszönhetően egyre több időt vett igénybe a gázlókon való átkelés. A tarzani ugrabugrának az egykori szénrakodó nyílt területe vetett véget, ahol jelenleg turistapihenő van. 

Az egykori szénrakodó utáni szakaszon járunk. Itt viszont már nem nehéz odaképzelni a töltésre a kisvasutat

A töltés...

...és egy betonozott áteresz az, ami emlékként maradt a Bakonyi Erdei Vasútból, az Országos Kéktúra útvonalán

Ezen a ponton ismét a lábam alá kanyarodott az egykori vasút útvonala, melyen ezúttal körülbelül 5 kilométert kellett gyalogolnom. Túl sok emléket sajnos itt sem találtam, leszámítva magát a vasúti töltést, melyen ma már az Országos Kéktúra útvonala halad. Az út mentén mintha egy-egy talpfa lógott volna ki a földből, vagy legalábbis talpfáknak látszó korhadt rönkök. Továbbá egy betonozott áteresz volt az, ami a Kéktúra szakaszán az egykori vasútra és az itt folyó termelésre utalt. Ezek után egy olyan kötött pálya mániás embernek mint én, nem volt nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett itt az élet 50 évvel ezelőtt...

A képzelgésnek azonban vége szakadt, mikor a jelzés leterelt balra a töltésről. Ismét egy vizenyős, dzsindzsás szakaszra vitt a jelzés, melynek bejárását egy, a turistaútra dőlt fa is nehezített. A fát megkerülve az út erős emelkedésnek indult, mely csak a Csehbánya környéki legelők előtt enyhült meg. A legelőhöz érve erős jobbos fordulattal, annak határa mentén kellett tovább haladni. Bő 1 kilométert kellett úgy sétálni a kb. 30 centi széles ösvényen, hogy se a villanypásztornak, se a helyenként fellelhető bodzásnak ne dőljön neki az ember. Nekem ez a túra egyik legnehezebb része volt, tekintve, hogy csapnivaló egyensúlyom van. 

Útra dőlt fa- nem volt egyszerű átmászni rajta

Nagyjából 1 kilométer megtétele után szembesültem a másik, számomra nagy nehézséggel: a legelőn át kellett kelni úgy, hogy annak határain egy-egy falétra állt. Nos ha más nem, ezek biztos elveszik az életkedvemet aznapra. Nem egy ilyen okozott már fejfájást korábban- ugyancsak egyensúlyi problémák miatt. Ez most sem volt másképp! Az egyiken még csak-csak átmásztam, de a másiknak mind a magassága, mind az állapota vállalhatatlan volt számomra. Viszont itt álltam egy legelő közepén több tucat bocival és nem igazán tudtam, hogy mit is kezdjek magammal.

Egy-két sikertelen próbálkozás után jött a "nagy" ötlet, hogy átkúszom a villanypásztor alatt, lesz ami lesz. Először is leteszteltem, hogy a villanypásztor valóban az ami és ha igen, akkor működik-e. Óvatosan hozzáértem a "madzaghoz", de az nem csípett meg, így megkönnyebbülve, ugyanakkor a hirtelen jött harci kedvvel hasra vágtam magam és szépen átkúsztam a villanypásztor alatt. A gond csak annyi volt, hogy a túloldalon jó pár tő csalán várakozott, amibe nekem mindenféle gond nélkül sikerült belegázolnom a kúszás alatt, így a harci mivoltom ezen a ponton el is szállt. Mindegy is volt, mert sikerült a "küldetés". Pár száz méter erejéig még hullámvasutazott alattam a szűk ösvény, majd egyszer csak kiértem a Csehbányát Városlőddel összekötő 83114-es úthoz, melynek szélén folytatódott az eseménytelen gyaloglás, immár Városlődig.

Az Országos Kéktúra 8-as számú túrájának 81-es és 82-es szakasza azért marad emlékezetes számomra, mert egyesítette mindkét hobbimat. Egyszerre lehettem természetbarát és vasútbarát is. Az őszi táj szépsége mellett egy kicsit visszavitt abba az időbe, amikor még Franciavágás és Városlőd között forgóvázak csattogása verte fel az erdő csendjét...


"A Bakonyi Erdei vasút emlékére..."


A mai túra útvonala:

   Bakonybél-
  Gát- hegy-
   Pápavár (Pápavár- alja, KDP Ph.)-
     Németbánya-
    Szénrakodó, pihenőhely-
   Bakonyi Erdei Vasút, városlődi szakasz-
   Csalános- tető-
   83114-es út-
   Városlőd- Kislőd, vasútállomás


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése