2015. december 30., szerda

Országos Kéktúra (15-ös számú, OKT-153): Pilisszentkereszt- Dobogókő

A két ünnep között tettem egy rövidebb, évzáró túrát. A 15. számú túrának egy részét teljesítettem, a pilisszentkereszti és a dobogókői pecsételőhelyek közötti szakaszt. Ez az OKT-153 azonosító kódú, 4 kilométer hosszúságú túrarész.
A sok ködös, borult hét után végre kisütött a nap. Az időjárás igencsak hideg volt, de a napsütés erejét így is lehetett érezni.
Úgy terveztem, hogy a Pomázról induló autóbusszal megyek fel egészen Dobogókőig, ott fényképezek, nézelődök majd lesétálok Pilisszentkeresztre.  Amolyan karácsony utáni családozást és evészetet levezető túra lett volna.
A tervem azonban keresztül húzta, hogy rossz menetrendet találtam a Volán régi menetrendi oldalán, ez nem egyezett az új, keresőn alapuló menetrenddel, ugyanakkor a megállóba kihelyezettel se. A Dobogókőig közlekedő buszt a menetrendi kavar miatt épp lekéstem és fél tizenegykor indult volna a következő; viszont csak fél órát kellett várni a Pilisszentkeresztig járóra.
Úgy döntöttem, megteszem a túrát akkor Szentkereszttől felfelé, aztán ha ott indul busz emberi időben, visszamegyek azzal Pomázra, ha nem, akkor lesétálok: a táv nem vészes és jó időben vagyok.
A szentkereszti buszról a Pilisszentkereszt, Pilisszántói elágazás megállóban szálltam le. A bélyegző (párna nélkül) rendben megvolt a Szabadság téren található vegyesbolt-kocsma ablakrácsához rögzítve.
Az út Dobogókőig, ahogy várható is, végig emelkedett, hol nagyon meredeken, máshol viszont egész konszolidáltan. Már út közben sejteni lehetett, hogy fent nagyon szép kilátás vár majd, ugyanis felfele menet megvillant néhol egy-egy részletnyi panoráma.
A 2014 végi súlyos fagykár és talán a 2015 nyári viharok nyomai sajnos nagyon erősen látszódtak az erdőn: sok letört fa, kidőlt fatörzs szegélyezte utamat, volt olyan rész is, ahol az erdőgazdaságnak sok fát kellett kivágnia.
Az út körülbelül felénél sziklaszirtek láthatóak, ezek a Zsivány-sziklák. Állítólag szép róluk a kilátás, azonban meredek, csúszós utak vezetnek fel rájuk és nem könnyű megtalálni, melyiken keresztül lehet feljutni a legmagasabbra. Inkább tovább mentem, nem akartam több időt húzni az ide-oda mászkálással a sziklák meredek falán. A tetejükön is sok fa nőtt, így kevésbé élvezhető és még kevésbé fényképezhető a panoráma.
Dobogókőn, az Eötvös Lóránd turistaház bejáratnál, a falon, a bejárat mellett található a pecsételő. Pecsételő párna van, azonban kicsit kiszáradt, így jó szolgálatot tett a saját párnám.
A turistaház mögött, attól pár lépésnyire található kilátóterasznál pihentem meg. Forró teát ittam a termoszból és szendvicset ettem. A kis pihenő után megcsodáltam a kilátást. El lehetett látni egészen a Felvidékig. A  nap dél körül pont jó szögben süt, hiszen a panoráma a Dunakanyarral pont tőlem északra fekszik.
Miután fotóztam, elsétáltam a körülbelül tíz perc sétányira, nyugatra található Rezső kilátóteraszig. Innen már az egész Dunakanyar látványa elém tárult. A Visegrádi Vár és a Salamon-torony háttérben a Szentendrei-sziget csücskével, Verőce és Kismaros településekkel, a másik irányban pedig Pilismarót, Zebegény, Szob és a Felvidéki síkság.
Miután visszaértem a turistaház elé, a parkolóhoz, megnéztem a busz menetrendjét a megállóba kihelyezett lapon. Éppen pár perccel az előtt ment el, hogy odaértem volna: negyed háromkor. A következő busz fél ötkor indult volna. Úgy döntöttem, le fogok sétálni.
Ahol feljöttem, ugyanott lesétáltam Pilisszentkeresztre. Végre szerencsém volt a közlekedéssel: az odáig közlekedő buszra csak pár percet kellett várni. 

Kilátás Dobogókőről a Dunakanyarra


A mai túra útvonala:

       Pilisszentkereszt, Pilisszántói elágazás-
  Kakas-hegy-
   Kanyarós-völgy-
         Dobogókő (Báró Eötvös Loránd Menedékház)


Frissítve: 2016.01.08

2015. december 16., szerda

Országos Kéktúra (13-as számú, OKT-132): Zsíros-hegy- Hűvösvölgy

Karácsony előtt egy héttel úgy gondoltam, hogy még egy túraszakasz belefér az időmbe, ezért a választásom  a 13-as számú, Piliscsaba- Hűvösvölgy túrára esett. A kellően hideg idő és a tény, hogy hamar sötétedik, arra késztetett, hogy ezt a túrát is szakaszokban teljesítsem. Így az amúgy 20 kilométeres túrából mindössze 10 kilométert sétáltam le. 
Nagykovácsiba érve az első dolgom volt, hogy pecsétet szerezzek a Muflon itató előtti pecsételőhelyről. Pecsételés után szinte azonnal szembesültem a sáros útszakaszok jelentette nehézségekkel. A kék út ezen szakasza amúgy nem támasztott elém nagyobb kihívásokat, de nem is kényeztetett el komolyabb panorámákkal, természeti képződményekkel. 
Szerettem volna megnézni a Hét-lyuk barlangot, azonban az odavezető ösvény gyakorlatilag járhatatlan volt a rá dőlt faágaktól, nagyobb gallyaktól. Ezért ennek felkeresését többszöri próbálkozás után feladtam. Miután tovább indultam, nem sokkal később csodás panorámába "botlottam". Ez volt a Remete-szurdokra néző természetes kilátóhely, ahonnan gyakorlatilag az egész völgyet beláttam. Itt hosszabban elidőztem, ettem, fotóztam, gyönyörködtem a kilátásban. 

Kilátás a Remete- szurdokra
Pihenés után ereszkedésbe kezdtem, hogy elérjem a szurdokot. A meredek, sziklás turista út-szakasz, eddigi utam talán legnehezebbje volt. Nagy odafigyeléssel és csak nagyon lassú tempóban tudtam elérni a szurdokot. Miután leértem, átkeltem az Ördög-árok patakján, majd az úttól balra megpillantottam a Remete-barlangot. Ennek a barlangnak a megközelítése sem volt egyszerű, de itt legalább már sikerrel jártam. Miután megcsodáltam a természeti képződményt, az ösvény hamar kivezetett az erdőből.
Innentől már lakóházak vettek körül, beértem Máriaremetére. A kis városnézés egészen a Nagyrétig tartott, ott ugyanis a kék út rácsatlakozik, a Nagyrétet Hűvösvölggyel összekötő Munkásmozgalmi sétányra. A következő pecsételő itt, Hűvösvölgyben található. Pecsételés után fáradtan szálltam fel a 61-es villamosra, miközben már a következő túra gondolata foglalkoztatott.


A mai túra útvonala:

       Nagykovácsi, Zsíros-hegyi turistaház (Muflon Itató)-
  Kerek-hegy-
   Kálvária-domb-
   Remete-hegy-
   Ördög-árok-
     Budapest, Máriaremete-
   Budapest, Hűvösvölgy-Gyermekvasút vontatási telep (Munkásmozgalmi sétány)


2015. december 3., csütörtök

Országos Kéktúra (15-ös számú, OKT-151) Rozália téglagyár- Kevély-nyereg


A 15. számú, Rozália téglagyár - Dobogókő túra első szakaszát teljesítettem, a téglagyártól a Kevély-
nyeregig. A gyár kapujában pecsételtem, ezután útnak indultam. A Bécsi útig az üzemhez vezető bekötő út szélén kellett haladnom. A forgalmas főút mellett balra kellett kanyarodnom, majd az Aranyhegyi-patak mellett sétálnom. A turistaút valószínűleg egy szántó mellett vezetett eredetileg, de a földterület tulajdonosa ezt nem vette figyelembe és művelésbe vette... A felszántott, puha, egyenetlen talajba minden lépésnél bokáig süppedt a lábam. Egy kilométert kellett így megtenni, azonban ez nem kevés ideig tartott és már ekkor kezdtem fáradni.
Azután kereszteztem a Bécsi utat és máris kezdődött az emelkedés. Visszatekintve még a téglagyár külszíni fejtése ellenére is szép kilátás nyílt a Solymári-völgyre. Az út nemsokára már az erdőben folytatódott és még mindig emelkedtem - aztán a kaptató hirtelen ért véget.

Kilátás a Solymári- völgyre
A Köves-bércen figyelmes lettem egy kis csapásra, ami a domb szélére vezetett ki, ahonnan az egész völgy jól látszódott, előtérben a forgalmas Bécsi út, a külszíni fejtés és az üzem, háttérben pedig a Hármashatár-hegy és a Csúcs-hegy, ahonnan a múltkori túrán ereszkedtem.
Oszlopok, betonozott részek: kiépített és elhagyatott 'valami' mellett vezetett utam a bérc tetején, a fennsíkon. Találgattam, hogy mi lehetett ez. Tippem, miszerint esetleg bánya volt, helytállónak bizonyult, ugyanis utólag olvastam, hogy a kék út régi kőfejtőket kerülget itt.

A kőfejtők melletti mohás útszakasz
Egy kis tisztáson leültem egy pihenőre, megettem a szendvicsemet. Továbbindulás után nem sokkal kiértem az erdőből egy fennsíkra, majd utam Pilisborosjenő szélén vezetett, immár ereszkedtem. Innen a táj a Windows XP klasszikus hátterére emlékeztetett. Kicsit távolabb legelésző lovak villanypásztora mellett sétáltam el. A pilisborosjenői Kálvária mellett is elgyalogoltam.

Pilisborosjenő határában...
Nemsokára elértem a Teve-sziklát. Ez egy szép mészkő alakzat a Nagy-Kevély tövében, feltűnően kiemelkedik a tájból.

A Teve szikla
Ahhoz, hogy megnézhessem a "pilis egri várat", le kellett térnem egy kicsit a kék útról. A "pilisi egri vár" a 70-es években épült, az Egri csillagok film díszleteként funkcionált. Eredetileg nagyobb volt, mára nem maradt meg az egész, és részben visszahódította a természet is, azonban a "vár" kapuja jó állapotban látható ma is. A díszlet a völgy legmélyén található, tehát amint innen továbbhaladtam, máris emelkedni kezdtem.

A pilisborosjenői Egri vár
Nemsokára visszacsatlakoztam a kék sáv jelzéshez és a kaptató folytatódott tovább. Nagyon éles emelkedőt kellett legyűrnöm, aminek az első fele ráadásul csúszós sáros sziklás volt.
A Kevély-nyergen két fára van szerelve pecsételő, azonban csak az egyikben, a pihenőpadokhoz
közelebbiben volt meg maga a bélyegző. Az otthonról vitt párnát használni kellett. Pecsételés után leültem a padokra pihenni. A hirtelen emelkedő nagyon fárasztó volt, így igen jól esett egy kicsit ülni! 
Miután pihentem, elindultam hazafele. A piros négyzet utat választottam, amely a térkép és a szintvonalak alapján enyhén ereszkedőnek és konszolidáltnak tűnt. Pilisborosjenő felett haladtam a  házakhoz egyre közeledve.

Naplemente Pilisborosjenő határában
Szerencsére gyönyörű naplementét láthattam. Kár volt azért, hogy ereszkedés közben, a fák közül bukkant csak elő, de így is szép fényképeket készítettem róla. A naplemente-fotózás után nemsokkal egy U alakú úton folytatódott a séta, csúszós, köves, sáros úton, amit ráadásul eltakart az avar. Itt még világosban tudtam haladni, csak a faluba beérkezve sötétedett teljesen rám.
Még valamennyi gyaloglás várt rám a településen belül, majd a központban megérkeztem a buszmegállóhoz. Ilyenkor még óránként három járat közlekedett, nem is kellett sokat várnom a buszra.


A mai túra útvonala:

    Rozália téglagyár-
   Aranyhegyi-patak-
   Pilisborosjenő, Határ utca
   Teve-szikla-
       Kevély-nyereg (Rédlinger Adolf út)
 Nagy-Kevély-
 Pilisborosjenő, Fő utca


Frissítve: 2016.05.19