Karácsony előtt egy héttel úgy gondoltam, hogy még egy túraszakasz belefér az időmbe, ezért a választásom a 13-as számú, Piliscsaba- Hűvösvölgy túrára esett. A kellően hideg idő és a tény, hogy hamar sötétedik, arra késztetett, hogy ezt a túrát is szakaszokban teljesítsem. Így az amúgy 20 kilométeres túrából mindössze 10 kilométert sétáltam le.
Nagykovácsiba érve az első dolgom volt, hogy pecsétet szerezzek a Muflon itató előtti pecsételőhelyről. Pecsételés után szinte azonnal szembesültem a sáros útszakaszok jelentette nehézségekkel. A kék út ezen szakasza amúgy nem támasztott elém nagyobb kihívásokat, de nem is kényeztetett el komolyabb panorámákkal, természeti képződményekkel.
Szerettem volna megnézni a Hét-lyuk barlangot, azonban az odavezető ösvény gyakorlatilag járhatatlan volt a rá dőlt faágaktól, nagyobb gallyaktól. Ezért ennek felkeresését többszöri próbálkozás után feladtam. Miután tovább indultam, nem sokkal később csodás panorámába "botlottam". Ez volt a Remete-szurdokra néző természetes kilátóhely, ahonnan gyakorlatilag az egész völgyet beláttam. Itt hosszabban elidőztem, ettem, fotóztam, gyönyörködtem a kilátásban.
Kilátás a Remete- szurdokra |
Pihenés után ereszkedésbe kezdtem, hogy elérjem a szurdokot. A meredek, sziklás turista út-szakasz, eddigi utam talán legnehezebbje volt. Nagy odafigyeléssel és csak nagyon lassú tempóban tudtam elérni a szurdokot. Miután leértem, átkeltem az Ördög-árok patakján, majd az úttól balra megpillantottam a Remete-barlangot. Ennek a barlangnak a megközelítése sem volt egyszerű, de itt legalább már sikerrel jártam. Miután megcsodáltam a természeti képződményt, az ösvény hamar kivezetett az erdőből.
Innentől már lakóházak vettek körül, beértem Máriaremetére. A kis városnézés egészen a Nagyrétig tartott, ott ugyanis a kék út rácsatlakozik, a Nagyrétet Hűvösvölggyel összekötő Munkásmozgalmi sétányra. A következő pecsételő itt, Hűvösvölgyben található. Pecsételés után fáradtan szálltam fel a 61-es villamosra, miközben már a következő túra gondolata foglalkoztatott.
A mai túra útvonala:
Nagykovácsi, Zsíros-hegyi turistaház (Muflon Itató)-
Kerek-hegy-
Kálvária-domb-
Remete-hegy-
Ördög-árok-
Budapest, Máriaremete-
Budapest, Hűvösvölgy-Gyermekvasút vontatási telep (Munkásmozgalmi sétány)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése