A Füzéri- vár

Építette az Aba nemzetség, majd II András tulajdona. Ezt követően ismét az Aba nemzetségé, majd 1312-től Károly Róbert, 1389-től a Perényi, 1569-től a Báthori, ezt követően pedig a Nádasdy család (1614) erőssége. A mohácsi csata utáni időszakban a Szent Korona őrzője (1526), az osztrák császári csapatok martaléka (1676). Anno domini ~1264...

Miután megharcoltunk a Kéktúra 27-es szakaszának egy részével, már gyerekjátéknak tűnt a várhoz feljutni. Julika néni reggelije és némi lazsálás után útnak is indultunk. Bevallom őszintén, tényleg nem kapkodtam el a dolgokat, úgy voltam vele, hogy erre a várra elég 2-3 óra. A várhoz vezető út a Kéktúra egy kis szakasza, ezért addig nem volt semmi meglepetés, bár az aszfalton haladni nem volt valami felemelő érzés egy Nagy-Milic után. A parkolóhoz érve a Kéktúra egyenesen, mi viszont jobbra fordultunk a Piroson ami egyre meredekebbre váltott, végül egy fából készült meredek lépcsősoron kellett felmenni. A lábam már itt felmondta a szolgálatot a tegnapi Kék után, ezért eléggé lelassultam. Pedig érdemes volt sietni, mert akkor épp elkapjuk a pár perccel később induló csoportot melyet körbevezetnek és amihez mi is szerettünk volna csatlakozni.

Az alsó vár bejárata

A lépcsőzés után rögtön az alsó vár bejárata fogadott minket, jobbra a fogadóépülettel melynek hangulata már akkor melegséget sugallt- köszönhetően a többek közt az ott elhelyezett kandallónak, melyre nagy szüksége volt a Feleségemnek a későbbiekben. Jó lett volna korábban is megnézni a várat, még romos állapotában. Mindezt azért, hogy az embernek legyen egy összehasonlítási alapja. Én azonban erről lecsúsztam, Évi viszont nem, ezért az ö elbeszéléseire és a korábbi fotókra hagyatkoztam. Ami biztos, hogy az alsó várat remekül sikerült újjáépíteni, hisz ez pár éve még szinte nem is létezett, illetve volt, csak romokban.

A felső vár bejárata a sziklalépcső után

Nézelődni itt viszont akkor nem volt időnk, mert megtudtuk, hogy a vezetés a felső vár kertjéből indul, úgyhogy kb. 10 percünk volt, hogy fellibbenjünk a felső várba és csatlakozzunk. Az alsó és a felső várat a szikla lépcső köti össze, ami gyönyörű helyen vitt végig, viszont mivel lépcsőről volt szó, én inkább a lábam elé néztem, mintsem oldalra. Eleinte az egész feljáró fából volt, egyik oldalán fakorláttal ami azonban a lefelé jövőknek szolgált támaszul és nem nekünk, akik felfelé haladtak. No az én egyensúlyérzékem itt véget is ért, kis túlzással újra a Miliceken éreztem magam. Az én két nyalóka lábam nem igazán ezekre a mászásokra, lépcsőzésekre van tervezve, legalábbis nem egy Kékezés után. A fából készült lépcsőfeljáró később rávezetett a kövekbe vájt történelmi lépcsőfeljáróra, ami legalább 700 évesnek tűnt és erősen meg volt már kopva- érthető okokból. Évinek természetesen mindez nem jelentett akadályt, várandósan is a nyugalom és a mosoly szigete volt. Én azonban a haláltusámat vívtam mögötte. :D

Az elmaradhatatlan árnyékszék

Miután másodjára is csődöt mondtak a lábaim, csak felértünk a várudvarra, amelynek egy jó része még erősen építési terület volt. Az első fél órában még bosszús is voltam, hogy ezért kellett ide felmászni, hogy aztán építési törmeléket fotózzak- embermentesen. A durculásom csakhamar elmúlt mikor egy kicsit jobban szétnéztünk, magamban vadul jegyzetelve, hogy mikor és hol érdemes fényképezni. Azonban erre se volt sok idő, mert indult a vezetés a várpalotába.

Vártúránk bő két órás volt, köszönhetően annak, hogy az idegenvezetőnk egy olyan ember volt, aki végig a szívén viselte a vár sorsát és lelkesen mesélt annak minden darabjáról, történetéről Amúgy roppant érdekes volt amit mondott annak, akit érdekel a vár és a történelem. Mivel kezdtünk kifutni az időből és éreztem, hogy a vezetés után már nem sok időnk marad az önálló csavargásra és fotózásra, ezért kicsit leváltam a csoportról és fényképezni kezdtem. Így viszont lemaradtam az értékes információkról, amit utólag is nagyon sajnálok.

Sajnos itt nyalt vissza a fagyi a késői indulásért. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi történet, tárgy és panoráma vár rám. Végül Évi sem várta meg az idegenvezetés végét, hanem csatlakozott hozzám és viszonylag gyors léptekben körbejártuk újra a felső várat, különös tekintettel a várpalotára és annak helyiségeire.

Külön említést érdemel a várkápolna, mely szerintem a vár legszebb része a csillagboltozattal együtt. Idegenvezetőnk elmondása alapján még nincs felszentelve, de idén remélhetőleg ez is megtörténik.

A kápolna kövezete. Igyekeztek mindet olyan színben és elrendezésben lerakni, ami a legjobban hasonlít az eredeti formátumra

A várkápolna csillagboltozata

Panoráma a várkápolnáról. A zászlók a vár egykori tulajdonosainak lobogói 

A vár Árpád-kori maradványai

Kilátás az újjáépített bástyáról

Évi a bástyára kiérve közölte, hogy ö eddig kísért, visszamegy az alsó várba a kandallóhoz mert rommá fagyott. :) Lényegében én sem maradtam sokáig, meglőttem a számomra kötelezőket és lassan szivárogtam vissza a felső vár bejárata felé.

Visszafelé még benéztem a műhelyekbe, majd ezután következett a sziklalépcső. Lefelé már könnyebb volt, ott volt a fakorlát is, ami felfelé nem szolgált segítségemül. Immár oldalra is tudtam nézni, megcsodálva ezzel a helyi vegetációt. Az alsó vár fogadóépületében megtaláltam a kandalló mellett melegedő csöppnyi Feleségemet, majd egy kis melegedés után, zárás előtt nem sokkal elindultunk lefelé.

A sziklalépcső könnyebbik része

Utolsó visszatekintés a vársétányról 

Konklúziónak azt tudnám írni, hogy a Füzéri vár csodálatos és nagyon nem elég rá 2-3 óra, ahogyan azt én elképzeltem. Mindenképp megéri visszatérni, főleg akkor, ha már a várudvar is teljesen elkészült.
 A látogatók számát elnézve mindenképp megérte a felújítás, melynek fényében a vár ismét régi pompájában látható.

Ui.: a vár ilyen panorámákkal ajándékozott meg:

2017.04.30