Feri utazásai: Országos Kéktúra (11-es számú, OKT-115-114-113): Pusztamarót- Koldusszállás

Ezúttal Évi is csatlakozott hozzám, így lélekben együtt készültünk fel a 11-es túra Pusztamaróttól Koldusszállásig tartó, nem túl nehéz, de annál hosszabb szakaszára. Menetrendi okokból úgy alakult, hogy Pusztamaróton kezdjünk, ehhez azonban Héregről, a Közép-Dunántúli Piros jelzésű turistaúton kellett felgyalogolnunk. Kis-Gerecsénél az út becsatlakozik az Országos Kéktúra ösvényébe, onnantól a közös szakaszon még körülbelül 1 kilométert kellett gyalogolnunk Pusztamarótig.

Héreg tiszta, rendezett település

Útban Pusztamarót felé, a Közép-Dunántúli Piroson

Pusztamaróti emlékhely. A települést korábban svábok lakták, majd a második világháborút követően bányászokat telepítettek be, akik az idő előrehaladtával iparvárasokba költöztek, így Pusztamarót a 70-es években elnéptelenedett. Ekkortól gyermektábor létesült a területén. Az emlékmű, az itt zajlott törökkel vívott vesztes csata emlékét őrzi

Pusztamarót régi temetője

A 70-es években elnéptelenedett településen nem sok időnk volt nézelődni, mivel Héregről több mint 7 km volt az út, és a Kéktúrás gyaloglásunk még csak most kezdődött Koldusszállás felé. A régi temetőnél pecsételtünk, majd elindultunk a következő pecsételőhely felé, a Gerecse üdülőhöz. Először visszafelé indultunk, egészen odáig, ahol a Piros becsatlakozik a Kék útba, azaz a Kis-Gerecséig. Az útelágazás után elkezdtünk emelkedni. Nem volt egyszerű a köves, fagyökerekkel teli útszakaszon a haladás, de nagyobb esés nélkül eljutottam, eljutottunk a Gerecse üdülőig. A Nagy-Gerecse felől beérkező Kék Háromszög, a Kék út és egy jelöletlen turistaút alkotta keresztezésben egy kicsit elvesztünk, mire megtaláltuk az üdülőtől nem messze található Tűzköves-barlangot. A barlang megtekintése után az üdülőnél fotóztunk, kecskéztünk, bariztunk, pecsételtünk.

Túránk során több Gyászcincérrel találkozhattunk

Útban az üdülő felé

A Mária út itt is egy gyomvonalon halad a Kékkel, ezért több emlékhellyel is összefutottunk

A Tűzköves barlang be és lejárata

Gerecse üdülő, azaz a szépséges Serédi Kastély

A Bánya-hegyi erdészházig vezető szakaszban nem volt túl sok izgalom, gyakorlatilag szintezve haladtunk végig a Nagy-Gerecse oldalában. Több szakaszban szedres szegélyezte az utunkat, ezért sokszor volt a tekintetünk a bokrokon, bízva abban, hogy találunk egy-két érett szemet. Találtunk. :)

Egy újabb emlékhely

Miután a táv nagyjából felén túl voltunk, be kellett látnom, hogy ezen a túrán nem készülnek nagy panorámás tájképek

Panoráma nem, szeder viszont annál több volt. Egy-két esetben sikerült érettebb szemeket is kifogni

A turistaház közeledését fonódó turistautak jelezték, először a Zöld jelzésű turistautat a Kékkel összekötő Kék Plusz ágazott ki utunkból, majd a Kék Háromszög jelzésű úttal találkoztunk újra, végül a Tardosról érkező, a Kék úttal közös szakaszt alkotó (pár száz méter erejéig), majd Héreg felé távozó Zöld úttal futottunk össze. Az erdészháznál pecsételtünk, majd kis pihenő után azonnal indultunk tovább a végcél, Koldusszállás felé. Az út innentől kezdve hullámzásba kezdett, amilyen hirtelen emelkedtünk, úgy ereszkedtünk is, mindezt többször, kisebb szakaszokban. Az 1128-as, illetve a vértestolnai bekötőutat elhagyva továbbra is a hullámzás volt a jellemző, Koldusszállás közeledtével azonban a hullámzást egyre jellemzőbb ereszkedés váltotta.

A gerecsei gazdasági vasút hídjának maradványai

Megmosolyogtató túra :)

Kilátás a Nagy-Gerecsére. Utunk ezt a csúcsot kerülte meg

A Szénás-hegy nyúlványai Vértestolna előtt

A koldusszállási bekötőút, fák ölelésében

Koldusszálláson gyors pecsételést tartottunk, majd ezt követően lesétáltunk a buszmegállóhoz. Az igazi kaland azonban csak most kezdődött, ennek ismertetését ezúttal is Évire hagyom. :)

„11. sz. OKT /egy része/ – Újabb élmények

Már nagyon vártam, hogy ismét erdőn-mezőn járhassak, ezen vágyam szerdán teljesült is. Viszont ismét nem volt bonyodalmaktól mentes a történet.

Most előnyös volt a buszindulás, mert átszállás nélkül eljutottam a kiindulási pontra, Héregre. :P Tatabányán társult Feri a buszon, a vakok – és gyengénlátók számára fenntartott helyet foglaltam le számára is. :) Hamar megérkeztünk az igen takaros és hangulatos falura, Héregre. Pár fotót ellőttünk, majd folytattuk az utat az első pecsételő állomásra, Pusztamarótra.

Útközben találkoztunk több nőstény szarvasbogárral, de elpusztult hímekkel is. A hímek általában július vége felé elpusztulnak ,esetleg tovább is élhetnek, ha nem sikerült nekik egy lány szarvasbogárral sem a családalapítás. A nőstényekkel pedig augusztus végéig találkozhatunk.

A fotózás közben Feri hirtelen a felvágottas-pultban érezte magát, mikor előszedtem a házikolbászos szendvicsemet, s jól is tettem, hogy magamhoz vettem némi energiát, mert egy nehezebb létrás átkelésen voltam lelki és fizikai segítség .

Pusztamaróttal elkezdődött számomra a Kinizsi 100 nosztalgia/ életérzés. Igaz, pont ezt a szakaszt akkor sötétben „láthattam”, de voltam olyan szerencsés, hogy az Isziniken meg világosban. Itt döntöttem úgy, hogy meglesz életem első tetoválása, stílusosan pusztamarótos. :P (Remélem Feri gondoskodik blogjában a hely és emlékmű történelmi hátterének kifejtéséről ;)) Majd ismét találkoztunk egy szépséggel, méghozzá egy morimus funereus-szal, azaz egy gyászcincérrel. Dombságok és középhegységek öreg tölgyeseiben és bükköseiben lehet velük összetalálkozni, ha figyelmesen nézelődünk útközben. Sajnos így sikerült lemaradnom valami előttünk elsuhanó nagy sasról. :P mert nehéz egyszerre nézni a lábam elé, figyelve virágokat, rovarokat meg minden egyebet. Madarakban sem volt hiány, majdnem lefotóztam egy barátcinkét, de láttunk s hallottunk egy hollórajt, egerészölyveket, és útközben felriasztottunk sok fekete- és énekesrigót is.

A következő pecséthely felé egy gyönyörű, sziklás mohás ösvény vezetett, ahol egy sziklába vájt üreget is láttunk, melyben egy pici Mária-szobor ékeskedett. Ami nem véletlen, mert ezzel a kéktúra szakasszal jó darabon párhuzamosan fut a Mária-út is. Elérkeztünk a Gerecse üdülőhöz, amelynél kedves kis állatok vendégeskedtek: kecskék, bárányok „őrizték” ezt a mesés szépségű kastélyt. Nagyon barátságosak voltak a kecskék, így több időt eltöltöttünk velük, és csodáltuk, miként eszik meg a fát vagy hogyan helyezi árnyékba fejét egyik bari a másik feneke alá bújva. Túlestem a második tetoválásomon is, majd sikerült megtalálni a Tűzköves-barlang bejáratát. Elég volt látni a levezető létrát a mélybe ahhoz, hogy magamban nyugtázzam: nem biztos, hogy barlangász szeretnék lenni.

A bánya-hegyi erdészházig vezető út sok csodás lepkét, virágot és gyümölcsöt (és zöldséget :P) tartogatott számunkra. Láttunk busalepkét, sakktáblalepkét és nagy ökörszemlepkét is.

Az előző közös OKT-n az erdei szamóca maradékából csemegéztünk, most pedig a szeder került étlapunkra. Igaz, még csak most kezd érni, de már volt egy-két szem kóstoló. Aztán el is érkezett a következő kedves kis pecsételő állomás, ahol két szék van elhelyezve, ha netán kifáradnánk a pecsételés nehézségeiben. :P Feri közölte, hogy hány kili, és erre mennyi időnk van még, ezért kicsit gyorsítottam a tempón. A nagy rohanás közepette azért lefényképeztem egy kicsike tavacskát, ami az erdő közepén volt, de szmájlis fákat is találtunk.

Volt egy kis eltévelyedés egy napraforgómező környékén, de aztán sikerült megtalálni a kiutat. Feri az életéért küzdött, mikor kiértünk egy pusztás, napsütéses részre. Az árnyékos erdőben én már rég elfelejtettem a napsugarak melengető érzését, mikor Feri még az előzőleg szerzett hőgutájától szenvedett. :P Még mindig siettünk, de a virágfotózás nem maradhatott el. Megint jött egy kinizsi100-as nosztalgia rész, Koldusszállás és környéke.

Ekkor jöttek csak a nehézségek… Időben odaértünk a buszmegállóhoz, ami Tatabányára ment. Ott viszont rájöttünk, hogy nekem igencsak ki van centizve, hogy elérjem a buszomat. A menetrend szerint 19:15-re ér be a busz T.bányára, az én buszom ugyanekkor indul haza. Abban bíztunk, hogy elérem ezt a csatlakozást, de azért végigvettük az összes lehetőséget, ha ez mégsem sikerülne.

Jött a busz, megkérdeztük a sofőrt, hogy elérjük-e a 19:15-ös fehérvári buszt, melyre lazán igennel felelt. A buszon már egyre jobban feszültek az idegszálaink, hogy sikerül-e beérnünk. Még három perc, még kettő… de ott voltunk időben. Két busz volt, ami negyedkor indult, viszont gyanús volt, hogy egyik sem lesz jó nekem. Az internetes menetrend nem egyezett a valós menetrenddel :S :S .Megkérdeztük az egyik sofőrt, de az a járat nem ment Mórra. A másik buszsofőrnél is érdeklődtem, aki nagyon készségesen segített. Előszedte a menetrendes könyvét és öt percig lapozgatta, hogy találjon valami lehetőséget a hazajutásra. Már én éreztem magam hülyén, hogy nem indul miattam a járat. Végül nem tudott segíteni, s tudtam, hogy ebből nem lesz sajátágybanalvás. Azt a megoldást választottam, hogy Petimhez megyek. Mert mindenképp Budapestre kellett menni, viszont innen nem volt sok kedvem visszamenni Székesfehérvárra, majd onnan még tovább haza... Innentől kezdve kész torTúra volt az este.

A telefonom már Kolusszállásnál megadta magát, lemerült szegényke. Volt másik, de abba nem tudtam beletenni a sim kártyát technikai nehézségek miatt. A modern vonaton volt ugyan wifi, de nem akart ráhangolódni a telefonom… természetesen. Jó… Feri megosztotta velem a mobilos internetét, de neeem, az sem működött. Oké, akkor az ő mobiljáról írtam Petinek, először facen, de azt nem nézte egy darabig. Próbáltam felhívni, de foglalt volt. :D Írtam sms-t, aztán végre sikerült felvenni a kapcsolatot.

Gondoltam, a szüleimet is kéne értesíteni a változásokról. Apukámat felhívtam, viszont anyukámnak most nincs telefonja, apum meg csak reggel ér haza a munkából, így nem tud neki szólni. Apa abban bízott, hogy úgyis későn ér haza anya, és majd csak el tud aludni, úgyis fáradt. :D

Miután az elérhetőket sikerült elérni, már be is értünk Bp-re. Elmetróztunk az Árpád-hídnál lévő buszmegállóhoz, de a 21-kor induló buszt már lekéstük, legközelebb 22-kor lett volna másik járat. Peti javaslatára megint metróztunk egyet és így a 21:35-ös vonattal mentem PVV-ra. Ezt is elég kicentizve értük el. :D Jó, hogy ott volt Feri és így nem tévedtem el a csodás Budapesten. Szegény, cserébe élvezhette a sok sületlenségemet és az időközben kialakult ittassághoz hasonló állapotomat. :D A jókedv most sem maradt el.

Sikeresen megérkeztem PVV-ra, ahol Peti várt a menő bicajával. :P Gondoltam, hogy majd sétálunk, ő tolja közben. Nem úsztam meg ennyivel. :P :D Fel kellett ülnöm a maradék 5 centis ülésre, lábakat a vázra helyezni és gurultunk. Persze se csengő, se lámpa nem volt a kerékpáron. Közben folyamatosan szorítanom kellett a fáradt lábaimat a vázhoz, hogy a tekerést ne akadályozzam, plusz le ne csússzak. Már kezdtek begörcsölni a virgácsaim, és kezdtem „sírni”, hogy szálljunk le, nem bírom. :D A sötét utcán jöttek néha emberek és paráztam, hogy ütközünk velük a járdán. Csengő hiányában maradt a szóbeli figyelmeztetés. :P

Folyamatosan mondtam, hogy neee, olyan nehéz, hogy fogom a kormányt, de nem én irányítok és így annyira félelmetes az egész . Már közel voltunk a célhoz, mikor elgurultunk egy rendőrautó mellett, ráadásul a rendőrbácsi is ott állt, hát nehéz volt minket nem észrevenni. Látni kellett volna az arcát, miközben elsuhantunk mellette. :D :D Ettől a szituációtól úgy elkezdtem nevetni, hogy percekig nem bírtam abbahagyni, elfogott a nevetőgörcs . Végül épségben leszálltunk a bicikliről és az elalvással sem voltak problémáim .

Mindez nem szegte kedvem, hogy továbbra is folytassam az OKT-t. Azért jó lenne egy olyan kirándulás is, mikor minden rendben megy és a tervek szerint alakul. ;)

/bogaras-rovaros források: wikipédia/

/lepkés infók: Katona Gergely/"

A mai túra útvonala:

Héreg-