Előzmények:
Nagyjából a hollókői túrám után fogant meg először a fejemben, hogy mi lenne, ha elindulnék a január elején kiírt és csak idén teljesíthető OKT70 (70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén) nevű kihíváson, mely az Országos Kéktúra létrehozásának 70. évfordulójára írt ki a Lokomotív Turista Egyesület. Napokig játszadoztam a gondolattal, többször el is hessegettem magamban, tekintettel arra, hogy ez mégiscsak egyfajta teljesítménytúra, amikkel kapcsolatban pontosan nulla tapasztalatom volt annak ellenére, hogy Édesapám és a Feleségem is többszörösen végigjártak ennél jóval keményebb túrákat. Amikről pedig ők meséltek, az minden volt, csak épp motiváló nem. Ennek ellenére most vagy soha alapon elhatároztam, hogy bizony letúrázok 70 kilométert 70 óra alatt. Eleinte kézenfekvő volt a Sárvár és Sümeg közötti szakasz, amely gyakorlatilag végig szintben halad 70 kilométeren át. Ezt követően hamar rájöttem, hogy három napon át annyira nem bulis egyedül túrázni, ezért szóltam Évinek és az öcsémnek Tominak is, hogy van-e kedvük csatlakozni. Mivel pozitív visszajelzést kaptam, ezért indulhatott az időpont és a szálláskeresés. Az időpontot illetően nem sokat kellett egyeztetnünk, mivel valamennyiünknek megfelelt a közelgő március 15-i hosszú hétvége. A szállással viszont több gondunk volt, mivel egyértelmű volt, hogy Tomi magával hozza a kutyáját Troyt is és mivel körülbelül egy hónapunk volt arra, hogy olyan szállást keressünk ami kutyát is befogad, ezért nagyon gyorsan cselekednünk kellett. Ezt a nemes feladatot Tomi meg is nyerte. Én időközben -mivel a hollókői túra után már nem mentem újabbra- igyekeztem minden kis szabadidőmet gyaloglással, lelki felkészüléssel tölteni, hogy készen álljak a napi minimum 23 kilométer megtételére. Volt viszont egy kis bökkenő: a többiek, elsősorban Évi kikötötte, hogy Ö nem szeretne sík szakaszon napokig gyalogolni, ezért több lehetőséget figyelembe véve, választásunk végül a Balaton felvidéket magába foglaló 6-os, 5-ös és részben a 4-es szakaszra esett, mely a Nagyvázsony- Lesenceistvánd közötti távot foglalta magába.
Az indulás előtti napon Évi délutános volt, ezért elég későn tudtuk a bevásárlást intézni. Habár szállásunk Szentbékkállán és Badacsonytomajon lett -tekintettel a Március 15-i ünnepre- fogalmunk sem volt, hogy a kisebb településeken milyen lesz az élelmiszerboltok rendelkezésre állása. Mint ahogy azt sem tudtuk, hogy hogyan vásároljunk cirka három napra és miből mennyit vegyünk. Mivel Ferikét már korábban levittem az Évi szüleihez, ezért tőlük tudtam hozni körülbelül 30 darab palacsintát és egy kisebb tepsi rakott krumplit. Gondolatban ott tartottunk, hogy bárhogy is alakuljon a helyzetünk, palacsintánk és rakott krumplink biztosan lesz egy darabig...
Az első nap:
Másnap reggel korán indulnunk kellett, mert az előzetes terv szerint az autót a végponton, Lesenceistvándon akartuk hagyni és onnan Tapolca érintésével szerettünk volna visszabuszozni Nagyvázsonyba. Tomi tökéletesen érkezett reggel, még kellett is ránk várnia egy keveset. Lesenceistvándra érve aztán már egy kicsit sietősebbre kellett fognunk a dolgot, mert nem csak Tomi, hanem ezúttal a busz is pontosan érkezett és a két érkezés között lényegében 10 perc sem telt el. A felszálláskor Tomitól megkövetelték a szájkosár és az oltási könyv meglétét, de ennek ellenére Troy remekül bírta a buszozást, főleg abban a tekintetben, hogy lényegében nem ehhez volt szokva. Nagyvázsonyba érve egészen más képét mutatta nekünk a település, mint télen, amikor Évivel csúszkálgattunk jobbra- balra a jégbordás járdákon és mellékutcákon. Már az ismerős kocsmában pecsételtem a Kéktúrás füzetembe és az erre az alkalomra készült OKT70-es nyomtatványra. A pecsételést követően elindultunk életem első "teljesítménytúráján", melyen az első nap -tetszett vagy sem- a körülbelül 23 kilométerre lévő Szentbékkálláig kellett gyalogolnunk. Az idő számomra tökéletes volt, de ebben a nagy örömben a többiek már kevésbé osztoztak velem. Gyakorlatilag még el sem indultunk, az első látnivaló máris megállított minket. Ennek egyrészt örültem, mert addig is le tudtam ülni egy kicsit pihenni, másrészt tudtam, hogy ha sokat időzünk, azt bizony be kell hozni. Az idő behozása viszont nem az erősségem...
 |
| A nagyvázsonyi pálos kolostorrom. Az épületet a törökök érkezése előtt robbantották fel taktikai okokból |
A Pálos kolostorromot követően a ligetes Szent- Mihály dombon folytattuk az utunkat. A jól járható földút később a Szent Ilona kápolna és a Tálodi kolostor romjait is érintette. Jó lett volna ezeknél az épületeknél is több időt tölteni, de sajnos mennünk kellett tovább. Időközben a földút turistaúttá keskenyedett, mely a Viszent- völgyén át vezetett minket, immár enyhe emelkedésben. A völgy végén a Nagyvázsony felől érkező 7311-es út keresztezte utunkat, amelyen nagyjából 400 méter megtétele után balra fordulva egy murvás, autóval is jól járható útra vitt a jelzés. A túrának ez volt az a szakasza, ahol egy kicsit jobban tudtam tempózni és behozni valamit abból, amit nézelődéssel, esetleges rövid megállásokkal vesztettünk.
 |
| A Szent Ilona templom. Az épület az egykori Tálod településhez tartozott, végzetét a település elnéptelenedése okozta a török időkben |
 |
| A Kinizsi- forrás medencéje a tálodi kolostorrom közvetlen közelében |
 |
| A tálodi kolostorrom. Az épületbe a pálosokat követően ferencesek költöztek, azonban a törökök érkezését megelőzően ezt a templomot is felrobbantották... |
Első pecsételőpontunk a Balatoncsicsó közelében fekvő csicsói erdészház volt. Itt gondoltak a turistákra is és volt lehetőség arra, hogy az elégetett kalóriákat pótoljuk. Természetesen előkerült a szendvicsek mellett a palacsinta is, bízva egy kicsit abban, hogy gyors fogyásával valamivel könnyebb lesz az amúgy színültig pakolt dög nehéz túratáskám. Pecsételés, evés és némi ökörködés után indultunk tovább Balatonhenye érintésével Szentbékkálla felé. Továbbra is azon a remekül járható úton folytattuk az utunkat, amelyen érkeztünk az erdészházhoz.
 |
| Régi kilométerkő az erdészházhoz vezető út szélén |
 |
| Az első komolyabb kilátás a környező hegyekre, Balatonhenye közelében |
Az immár délutáni napsütés ereje idővel csökkenni kezdett, ami arra ösztönzött minket, hogy lehetőleg tartsuk a jelenlegi tempót, hogy minél többet lássunk a környékből. Útközben Tomi is felelevenítette a Kéktúrával kapcsolatos emlékeit és élményeit, melyek a későbbiekben sokszor hasznosnak bizonyultak egy-egy rázósabb szakasz előtt. Beszélgetések, sztorizgatások alatt utunk ismét földútra váltott, magunk mögött hagyva az Öreg- erdőt. Egy szántósra értünk, majd rövid ideig ismét a fák között találtuk magunkat. Lényegében ez ismétlődött a Balatonhenye előtti utolsó 500 méteren. A településre érve hozzánk szegődött még egy kutya, így rövid idegig két kutyával is "büszkélkedhettünk", akit aztán a későbbiekben alig bírtunk lerázni. Balatonhenyén volt egyébként a következő pecsételő pontunk és az ezt követő nagyjából háromnegyed órás "gasztró pihenőnk". Már erőteljesen sötétedett mikor elindultunk.
 |
| Balatonhenye kincsei |
Néhány lépés után elérkeztünk arra a pontra, ahol a Kéktúra útvonalat váltott. Ugyanis míg korábban a település központja után nem sokkal balra kellett fordulni, most egyenesen vitt volna tovább minket a jelzés. Én mint a szót fogadó túrázó mentem volna tovább egyenesen, amikor is egy a ház kapujában beszélgető, 40-es éveiben járó úrra köszöntem rá. Mentem is volna tovább Évivel, amikor egyszer csak rákérdezett, hogy Kéktúrázók vagyunk-e. A válaszunk természetesen igen volt, amire a következő, azóta nálunk szállóigévé nemesedett reakció érkezett: szerintem ne arra menjetek... Mert komolyan mondom nincs arra semmi. De tényleg! Komolyan mondom, nincs ott semmi látnivaló... Mindezt rezzenéstelen, komoly arccal, legalább még 3-szor megismételte, mellyel olyan meggyőző lett, hogy nem sokat gondolkodtunk azon, hogy merre is menjünk tovább. Ebben Tomi is megerősített minket, hisz Ö még az akkor hivatalos régi útvonalon haladt, mely megannyi panorámát rejtett magában. Azzal, hogy némileg változtattunk az elképzeléseken és megnyílt a panorámafotózás lehetősége, az addigra alaposan megcsappant erőmből próbáltam még tempósabban haladni. A településről kiérve rögtön a nyaralóövezetben találtuk magunkat, ahonnan valóban páratlan kilátás nyílt a környező hegyekre. Még idejében sikerült egy-két képet készíteni, majd rövid időn belül ránk is sötétedett.
 |
| Utolsó próbálkozások sötétedés előtt- háttérben a Balaton |
Ettől kezdve az elemlámpánk fényénél folytattuk a hátralévő, körülbelül 4 kilométeres szakaszt. A Monostori- tó lápos környékét már csak az elemlámpánk pásztázó fényénél tudtuk megtekinteni, ezért nem is nagyon álltunk itt már meg, hanem haladtunk tovább Szentbékkálla felé. Bazaltköves tisztásra értünk, ahol nehezen volt követhető a jelzés. Egy idő után rákanyarodtunk a Fekete- hegy gerincére, ahol a szűk ösvény próbált utat törni magának a sűrű erdőben. A hegygerincen nagyjából 200 métert tehettünk meg, amikor feltűnt a sötétben az Eötvös Károly kilátó. Itt lepakoltunk egy kicsit és felmásztunk a kilátó tetejére. Sötétben egészen más kép tárult elénk, mint amit a nappal megszokhattunk: a környező települések nátriumos fényei fentről olyanok voltak, mintha visszacsöppentünk volna az időben és ezernyi fáklya égett volna alattunk. Ezúttal nem volt nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett az, amikor a törökök ostromolták az országot... Nagyjából 20 percet tartózkodás után indultunk tovább. Ettől kezdve nem volt nehéz dolgunk, mert lényegében Szentbékkálláig leejtett az út. Lett volna még látnivaló a környéken, de sötétben és fáradtan már nem láttuk értelmét felkeresni őket. A település közelségét a környékbeli nyaralók jelezték, ezeket magunk mögött hagyva értünk be Szentbékkállára és egyben a szállásunkra. A körülményekhez képest este még viszonylag jó fizikai állapotban voltam, de tudtam, hogy a három napos túra legkeményebb része még csak most következik...
A mai túra útvonala:
Nagyvázsony- Szent Mihály- domb- Öreg- erdő- Viszent- völgy- Balatoncsicsói erdészház- Hamuházi- rét- Magyal- tető- 
Balatonhenye- 
Monostori- tó- Fekete- hegy (Eötvös Károly kilátó)- 
Szentbékkálla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése