Kelet-magyarországi túráimat a mai napon a 194-es szakasszal folytattam. Bő egy évvel később visszatértem Nógrádsipekre, ezúttal viszont Hollókő irányba indultam a hosszú Dózsa György utcán át. Kellemes túraidő volt, nem számítottam és nem számoltam különösebb nehézségre, vagy "extrára" a szakasz bejárása során.
A település végi buszfordulóban pihen a korábbi budapesti flottaszint máig magán viselő Alfa Volvo Localo |
A települést elhagyva a régebbi típusú (nagyjából az 50-es, 60-as évekből származó) településtábla köszönti a Hollókő felől érkezőket |
Útban Hollókő felé: elágazás a Dobos- kút felé |
A települést elhagyva kényelmes erdőjárás kezdődött széles földúton, enyhe emelkedésben. Számomra tökéletes- gondoltam. Ezúttal különösebben nem kellett sietnem, ugyanakkor szerettem volna kicsit elidőzni Hollókőn, ezért annyira mégsem volt ráérős a túra, de az érzés, hogy lekésem a hazaérős buszomat most elmaradt. A földút a Rimóc- Sipeki patak völgyében kanyargott, az itteni Csóka- hegyet megkerülve. A Csóka- hegyet követően az út a Pusztavár- hegyet is megkerülte, itt azonban a Kék "L" jelzésű úton felkapaszkodva megtekinthető volt Sztrahora vára, ami a képeket látva inkább már egy kőhalom volt mintsem vár, de a várbarátoknak kötelező kitérő. Én azonban nem éreztem magamban a "csít", hogy ezért felmásszak, úgyhogy inkább folytattam az utamat az Országos Kéktúra útvonalán Hollókő felé. A Keresztes- hegy érintését követően az eddigi kényelmes, de enyhén emelkedős szakaszt meredekebb követte, mely a Remete- hegy csúcsát ugyan megközelítette, de feljutni a csúcsra csak a Kék Háromszög ösvényén lehetett. Az Országos Kék az eddigiekhez hasonlóan végül csak kikerülte a hegyet, majd egy éles bal kanyart követően immár ereszkedésnek indult az időközben gyalogúttá keskenyedett turistaúton.
Ereszkedés a Remete- hegy oldalában a Bükk- völgy felé... |
...és a kikapaszkodás onnan a Gyertyános irányába |
Visszatekintés a Keresztes és a Remete- hegy irányába |
Még a Hollókői- patak völgyébe érkezést megelőzően feltűnik a Hollókői vár a szemünk előtt |
A szembejövő turisták emelkedő száma már jelezte Hollókő közelségét, akik között pontosan látszott, hogy ki a valódi és ki az autós turista. A Bükk- völgy mezőségeire érve már fel- felbukkant a Gyertyános mögötti dombtetőn a vár, azonban a völgyből még ki kellett kapaszkodni a Gyertyános 300 méter magas gerincére és a túloldalán leereszkedni. A Hollókői- patak mellékágán átkelve a Kék megkerülte a várat, majd a jelzés az Ófalu végén, a Kossuth Lajos utcára vezetett rá. A Világörökség részeként nyilvántartott Ófalun keresztülsétálva a város központjában lehetett pecsételni.
Hollókőre érve lehetőség nyílt embermentes képek elkészítésére is, köszönhetően a hideg időnek |
Hollókő, Kossuth utca |
Túrámat Hollókő nevezetes templomával, a Szent Márton templommal, illetve... |
...a Szent Márton kápolna megtekintésével zártam |
A mai túra útvonala:
Nógrádsipek-
Csóka- hegy-
Pusztavár- hegy-
Remete- hegy-
Bükki- erdő-
Gyertyános-
Hollókő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése