2021. november 13., szombat

Országos Kéktúra (8-as számú, OKT-085): Borzavár- Zirc

 Két héttel azt követően, hogy hazautaztam Borzavárról a nem túl pozitív Kőris- hegyi élményeimmel, most újra a településen találtam magam. Bár még náthásan, de jóval frissebb állapotban indultam neki a maradék négy kilométernek, ami még hátra volt az egész 8-as túrából. Mivel a 4 km megmosolyogtatóan kevés, ezért volt idő bőven fotózni. 

A településről kiérve ezúttal már nem tévesztettem irányt és nem egyenesen, hanem a közúttal megegyező irányba, jobbra fordulva folytattam az utam. A kaptatót így sem úsztam meg, egy szűk, sáros ösvény vezetett fel a Pintér- hegyre. Az erdő fent a késő őszi képét mutatta. Már nyoma sem volt a lehulló zöldessárga lombkoronáknak, helyét átvette a köd és a csupasz fák látványa, amely egyfajta misztikumot kölcsönzött az egész környéknek. Ennek és a múltkori túrához képest jó erőlétnek köszönhetően annyira nem is bántam, hogy újra itt vagyok, jobb volt ez így, mintha akkor folytattam volna a túrát kimerülten a sötétben. 

Útban Zirc felé









Bányászemlékmű Zircen

Zirc, Deák Ferenc utca

A Zirci Apátság

Korabeli turistaút térkép a zirci felvételi épület falán

A hegy megmászását követően sem voltak olyan jók az útviszonyok. A falevelekre lecsapódott pára miatt az út végig csúszós és sáros maradt egészen addig, amíg ki nem értem Zircre. 
Zircen aztán volt idő megtekinteni az Apátságot is, igaz be most sem mentem. Annak egy külön napot szánnék, mint oly sok másnak az Országos Kéktúra mentén, amit idő hiányában többségében csak felületesen, vagy egyáltalán nem tudok megtekinteni.
Mivel a 4 kilométeres séta még nézelődéssel, fotózással együtt sem volt több 2-3 óránál, elhatároztam, hogy pecsételést követően, ezúttal Észak felé, Győr érintésével indulok haza. Így első alkalommal vonatozhattam végig a Bakonyvasút legszebb részein. 

Érkezés a 319-es remot Csörgővel Győrbe

Ezzel a párás, ködös, késő őszi idővel búcsúzott tőlem a Városlődtől Zircig tartó 8-as túra, melyet idő és időjárás függvényében a 7-es túra Kab- hegyi szakasza követ majd.


A mai túra útvonala:

   Borzavár-
  Pintér- hegy-
    Zirc, vasútállomás


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése