A mini bakonyi kitekintésem után, Mártival visszatértünk a Gerecsébe, hogy teljesítsük a sokat emlegetett Mogyorósbánya- Dorog szakaszt. Lélekben már felkészültem a túrára, tudtam, hogy itt háromszor is hegyet kell majd másznunk, de a 21 fokos aznapi maximum hőmérséklet tompította ezeket a belső aggályaimat.
Mogyorósbányán az ismert Kakukk sörözőnél pecsételtünk, majd reggeliztünk. Márti meg is lepett egy kókuszrúddal amit nagyon szeretek, de későbbre hagytam az arra alkalmas győzelmi pillanatokra. Reggeli után nekiláttunk a körülbelül 17 km-es táv legyűrésének. A település központjában ezúttal nem jobbra, az az Pusztamarót felé, hanem enyhén balra, a tokodi pincék felé indultunk. A Zöld útról itt tértünk rá az Országos Kékre és indultunk tovább a temető mellett, szinte azonnal, de kezdetben enyhébben emelkedve. Az emelkedés erősödött, azonban az autópálya szélességű turistaút miatt ez kevésbé zavart. Az emelkedést követően kiértünk egy kisebb tisztásra, majd megtekintettük a TIT emlékművet. Itt Márti elkezdett mesélni a csillagászattal kapcsolatos emlékeiről, amit érdeklődve hallgattam. Néhány perces fotózást és pihenést követően, most már szintben haladva a Kő-hegy oldalában, letértünk a Kék útról, hogy útba ejtsük a túra első kilátópontját, a Kősziklát.
 |
| TIT emlékmű |
 |
| Az első panoráma túránk során, a Kőszikláról. Előttünk hever gyakorlatilag az egész túra útvonala: tokodi pincék, a Hegyes-kő, illetve a Nagy-Gete. A képen kicsit balra feltűnik a Duna, a távolban pedig Esztergom és Párkány |
Itt hosszabban is elidőztünk, majd visszatérve a Kékre, lassan ereszkedni kezdtünk, hogy aztán elérjük a tokodi pincék első épületeit. Az út itt már ösvénnyé szűkült, sőt egy szakaszon újból megjelent a szedres, mely szeretett volna minket ismét próbára tenni. Még élénken élt bennem a Maróti-hegy előtti több száz méteres elvadult szedres, mely alaposan megtépett minket és jelentős veszélybe sodorta a hazajutásunkat Héregről. Itt azonban gyorsan túljutottunk volna ezen, ha időközben nem kezdtem volna el legelni, a számomra már érettnek minősített szederszemeket. Szedrezés után hamar leértünk a pincékhez, hangulatos nyaralók mellett haladtunk el, persze itt is akadt olyan telek, mely hónapokkal, vagy talán évekkel ezelőtt látta utoljára a tulajdonosát. Kerítés híján, az ilyen elhagyatottabb telkek és közterület határain álló szilvafák esetében csábultam el egy-két szem -szintén általam érettnek minősülő- szilvára. Szilvázás után pecsételtünk a Kavics-laknál, majd indultunk tovább Kis-kő, illetve Hegyes-kő felé. Leértünk egy útkereszteződéshez, majd onnan pár perc erejéig a 1118-as úton folytattuk utunkat, hogy ezt követően egy erős jobbos fordulattal letérjünk róla és megbirkózzunk a túra második komolyabb kaptatójával, mely a Kis-követ követően a Hegyes-kőre vezet. Az ösvény egyre kövesebbé vált, mely megnehezítette a haladásunkat, de a látvány mindenért kárpótolt minket.
 |
| Kilátás a Kis-kőről. Szemben a Kő-hegy, a kép közepétől egy kicsit jobbra pedig a Kőszikla, ahonnan leereszkedtünk. A hegy aljában pedig a bájos tokodi pincék nyaralói húzódnak meg |
A Kis-kő megmászását követően utunk ereszkedni kezdett, de ez nem tartott sokáig, mert az ösvény felvisz minket a Hegyes-kő csúcsának közélebe, pontosabban megkerüli azt. A csúcsot meglátva az első gondolatom persze az volt, hogy oda is fel kell mennünk, ehhez azonban le kellett volna térni a Kékről és egy számunkra durvábbnak tűnő sziklamászásba kellett volna kezdenünk, amiért igazából sem Márti, sem pedig én nem rajongtunk volna, főleg visszafelé. A Nagy-Gete úgyis magasabb- jelentettem ki és ezzel gyakorlatilag tovább is álltunk.
 |
| Kilátás a Hegyes-kőről. Nagyjából eddig tudtam feljutni, innen sziklamászás lett volna a folytatás, amit most nem vállaltunk. Feltételezem a tetejéről is nagyjából ezt láttuk volna |
A hegyes-kői fotózás után az ösvényből földúttá szélesedő Kék út ereszkedni kezd, de figyelni kell, mert az út itt balra fordul ösvényként. Aki eldumcsizza a túrát (ahogy ezt mi is tettük), az lazán tovább megy a földúton, csakhogy az már a Kék Plusz, így nekünk is vissza kellett sétálni a letéréshez. Az ösvény később csapássá silányul, nehéz volt eldöntenünk, hogy merre is tartunk. Végül a csapás újra ösvénnyé minősül ami levezetett minket egészen a tokodi Alkotmány utcáig. Az utcán végighaladva ráfordultunk a Vörösmarty utcára melynek különlegessége, hogy burkolata vasúti betonaljakból, védőkorlátja 1898-as sínszálakból állt. A Vörösmarty utcát elhagyva jobbra fordultunk és végig robotoltunk a klafa minőségű Szabadság utca aszfaltos útján. Az utca végén nem csak az aszfalt, hanem Tokod is véget ér, innentől kezdve egy murvás, de széles úton haladtunk enyhébb emelkedésben. Hasonlóan a Hegy-kő melletti letéréshez, itt is ugyanaz volt a helyzet, a széles, murvás útról egy keskeny ösvény ágazott le balra, nekünk azt kellett volna követni, de ismét tovább mentünk egyenesen és úgy jártunk ahogy azt már fentebb taglaltam, csak ezúttal a Kék Plusz másik végével tettük ugyanezt. A Kék Plusz tulajdonképpen egy rövidítés, a Hegy-kőtől ide vezet a turistaút ami elkerüli Tokodot, miközben az Országos Kék betér oda. Tehát mielőtt visszasétáltunk volna a Kékre, gyorsan uzsonnáztunk egyet, mert tudtuk, hogy innentől durva kaptató vár ránk a Nagy-Getére, persze azt nem sejtettünk, hogy annyira az lesz...
Elindultunk az ösvényen felfelé, a kezdetben nedves földet, egyre inkább kavicsos, köves "burkolat" váltotta, melyre nagyon oda kellett figyelnünk, ha nem szerettünk volna ott bokaficamot, vagy törést szenvedni. Mikor már azt hittük, hogy fent vagyunk, rá kellett döbbennünk a véres valóságra: ez még csak a Köves-hegy.
 |
| Kilátás a Köves-hegyről. Balra a Hegyes-kő sziklás csúcsa látható, amelyről korábban leereszkedtünk Tokod felé |
A sokkhatás után folytattuk utunkat felfelé, az ösvény innentől egyre meredekebbre váltott, a tiszta köves talaj ezen a szakaszon már vegyesbe váltott a nedves földdel. Azok a kövek amiken innentől kezdve lépdeltünk már nem hátráltatott, hanem természetes lépcsőként, vagy kapaszkodóként szolgált. A helyzet odáig durvult, hogy az utolsó egy kilométert gyakorlatilag négykézláb másztuk meg, mire felértünk a Nagy-Getére. Ahogy Kőszikla esetében, úgy itt is egy szép keresztel futottunk össze egy tisztáson.
 |
| Kilátás a Nagy-Getéről. Sajnos időközben kisütött a Nap, mely pont ellenfényt adott a panorámának, így is Isteni szerencse, hogy egy arra tévedt felhőtömb valamelyest árnyékot adott, elősegítve azt, hogy ne egy teljesen kiégett kép maradjon emlékül a Nagy-Gete meghódításából |
Miután percekig nézegettük a csodálatos kilátást, ott is leültünk szendvicsezni egyet, majd lassan folytattuk utunkat most már Dorog felé. Amilyen durva volt az út felfelé, olyan turistabarát volt lefelé. Nyugodt tempóban ereszkedtünk, mikor észrevettünk egy másik keresztet, szintén egy kisebb tisztáson. Ez itt a Kis-Gete, vagy Gete-hegy (Márti nyelvbotlásának eredményeképpen Kis-Getye :D) csúcsa volt. Itt is megálltunk nézelődni, fotózni. Az ekkora már lemenő Nap fénye varázslatosan világította be a környék dobjait, völgyeit. Számomra ez szimbolizálta a búcsút a Gerecsétől, melytől amennyi szép emléket és látványt kaptam, legalább annyi szívatást is egyben. De nem csak a Gercse jutott itt eszembe, hanem a Vértes is, ahol először kirándultam Évivel és ahol ráleltem a legképtelenebb talált tárgyra, egy Ikarus indításjelzőre. :D De ott van a Pilis is a Muflon itatóval, ahol jókat beszélgettem a tulajdonossal órákon át. Végül a már távoli emlékké nemesedő Budai hegyvidék, ahol az első pecsétemet szereztem a Kéktúra során. Mindez azért elevenedett meg bennem, mert ezzel a túrával végre egységesíthettem a már megjárt szakaszokat, nincs többé Fehérvárcsurgó- Mogyorósbánya, sem Dorog-Visegrád. Most már Fehérvárcsurgó- Visegrád van egyben.
Visszatérve a túrára: a Kis-Gete után folyamatosan ereszkedtünk, miközben egyre sötétedett. Több hónap után ismét nálam volt a túralámpám, ezért nem aggódtam, hogy esetleg ránk sötétedik. Elhaladtunk Csolnok mellett, majd az ösvényből földúttá szélesedő turistaúton lassan, egy Urbex gyanús telep mellé értünk. Előtte persze kifogtunk egy méretes dagonya szakaszt Mártival az utolsó kilométerre, nem úgy megy az ám, hogy csak simán hazamegyünk. :D Immár teljes sötétségben, a közvilágítás fénye alatt haladtunk Dorog vasútállomása felé, ahol az utolsó pecsételőnk volt. A vasútállomásra érve Mártinak olyan jól sikerült spirituálisan bevonzani az Esztergom felől érkező Desiro-t, hogy kb. fél pillanatunk volt arra, hogy pecsételjünk és a vonatra teleportálódjunk. Bár nehéz volt a terep, a kellemes idő és Márti társaságának köszönhetően az egyik legjobb túraszakaszként marad meg a 11-es túra, 118-as és 119-es szakasza. Ahogy fentebb említettem, ezzel a túrával búcsúzom a Gerecsétől és egyben az OKT 11-es túrájától. A korábbi terveimnek megfelelően, -talán a tervezettnél még egy kicsivel korábban is- a Börzsönyben folytatom a Kéktúra teljesítését, ha pedig Évit még sikerül idén elcsalnom egy-egy túrára, akkor nem kizárt, hogy újra a Bakony hegyeinek ölelésében találom magam...
Mogyorósbánya, Kakukk söröző-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése