Országos Kéktúra (3-as számú, OKT-033-034): Zalaszántó- Gyöngyösi csárda

Eredetileg ezt a szakaszt a Zalaszántó- Sümeg túrát is magába foglaló hétvégén szerettem volna teljesíteni, de látva a múltkori túra gyászos kimenetlét, egyértelmű volt, hogy nem tudok két egymást követő nap teljesíteni. Így tehát vissza kellett mennem Zalaszántóra, hogy befejezzem a kimaradó OKT 33-as és 34-es túraszakaszt, melynek teljesítését a mai napra, Október 29-re terveztem. A lábam sajnos nem sokat javult, de bízva abban, hogy ez a túra mindössze 9 kilométer, úgy gondoltam, hogy nem lesz nagyobb gond. 

Érkezés Keszthelyre

Visszatekintés a tisztásra Zalaszántó határában

Zalaszántóról gyorsan kijutottam, majd a jelzés le is vitt az útról jobbra egy tisztásra. A tisztáson keresztülhaladva rögtön feltárultak a Rezi illetve a Púpos- hegyek csúcsai. Az előbbi tetején áll a Rezi- vár, melyhez a Tátika- várhoz hasonlóan a "Kék L" jelzésű turistaút vezet fel. A tisztást elhagyva a Kéktúra rég látott susnyásba vitt, majd a Gyöngyös- folyást keresztezve beléptem az erdőbe.

A Kéktúra a dzsindzsába vitt

Az út eleinte szintben haladt a Rezi- hegy oldalában, majd gyengén emelkedésnek indult. Azt természetesen tudtam, hogy ezúttal nem úszom meg az emelkedőt, de az emelkedés valódi meredeksége sokszor kérdéses az ilyen jellegű túrák előtt. Miközben gyalogoltam felfelé még meg is jegyeztem magamban, hogy egész jól bírom és milyen jó, hogy ennyivel megúszom. Aztán nagyjából a Rezi- vár vonalában, de attól legalább 150 méterrel lejjebb gyorsan elpártolt az eddigi szerencsém. Ugyanis az eddigi egész vállalható turistaút rég látott brutális emelkedésnek indult. 

Híd melyről mindent is olvastam (megrongálódott, elvitte a víz stb.) a túrát megelőző napokban. A Gyöngyös- folyásnál járunk

Eleinte nem volt jele komolyabb emelkedésnek

Abba már bele sem mertem gondolni, hogy ezt a körülbelül 400 méteres szakaszt mennyi idő alatt jártam le, de mire felértem, úgy éreztem magamat, mint aki 30 kilométert túrázott le szélsőséges körülmények között. Az emelkedőt követően az időközben becsatlakozott "Kék L" jelzés balra lecsatlakozott a Kékről és egy autók által is járható murvás útra vitte azokat, akik fel szerettek volna menni a várhoz. Maga a Kéktúra jobbra vitt, immár enyhe ereszkedésben, de mielőtt tovább mentem volna, muszáj volt egy kis pihenőt tartani, mert a teljes életképtelenség lett úrrá rajtam. 

Volt ahol már beköszöntött az ősz

A pihenő után folytattam az utam lefelé a várral azonos nevű település, Rezi felé. A Szent Ilona forrásnál magam mögött hagytam az erdőt, majd egy nyílt, bokros területre értem. Innentől kezdve szintben, egy nyílegyenes, murvás úton haladtam tovább a település felé. A körülbelül másfél kilométeres eseménytelen gyaloglást követően értem el Rezit. Itt pecsételnem kellett, majd a pecsételést követően azonnal indultam tovább a végcél, a közigazgatásilag Cserszegtomajhoz tartozó, de valójában Rezitől mindössze másfél kilométerre található Gyöngyösi csárda felé.

Bár a kép nem adja vissza, itt már kezdtem érezni az emelkedés nehézségét

Az erdőt bokros, majd szántós váltotta a Szent- Ilona forrásnál

Rezit a hátam mögött hagyva szőlő ültetvények mellett vitt a jelzés, majd az eddigi murvás útról letérve egy szűk ösvényen haladtam tovább, ismét belépve az erdőbe. Az ösvény ezen a ponton ereszkedésnek indult, mely a túra végéig már nem is változott. Közel fél kilométeres ereszkedést követően házak jelentek meg az erdő határában, az ösvény pedig aszfaltútra vitt, melynek végén már a Kéktúra tájékoztató táblája állt, felfüggesztve a pecsétdobozzal. 

A mai túra útvonala:

   Zalaszántó-

   Gyöngyös- folyás átkelés-

   Rezi- erdő-

  Szent Ilona- forrás-

   Rezi-

  Fehér- szőlők-

   Gyöngyösi csárda

Országos Kéktúra (3-as számú, OKT-032-031): Zalaszántó- Sümeg

 Ezúttal Október végén alakult úgy az időjárási helyzet, hogy ismét útnak indulhattam az Országos Kéktúra útvonalán. Elsőként a Kéktúra Zalaszántó és Sümeg közötti szakaszára esett a választásom, keszthelyi szállással. Erre a mintegy 20 km-es szakaszra ezúttal Évi is elkísért. Sajnos a nyáron kisebb baleset ért Móron, ezért többszörösen fájós bokával indultam neki az idei szezonnak. 

Zalaszántó főutcája a reggeli órákban

Mint ahogy fentebb már említettem a szállásunk Keszthelyen volt, mert Budapestről, vagy Mórról történő utazással kivitelezhetetlen lett volna a szakasz teljesítése. Éppen ezért Zalaszántóról már a reggeli órákban el tudtunk indulni. Az előző nap, illetve az éjjel meglehetősen sok eső esett, olyannyira, hogy Évi aggódott is azon, hogy mit fogok mindehhez szólni. A félelme természetesen nem volt alaptalan, de Zalaszántóra érve nem sok nyomát találtuk az előző napi esőnek, így mégis jobb kedvvel indultunk útnak.

A Kotsy malom Zalaszántón

Útban a Béke Sztúpa felé

A boltnál történő pecsételést követően elindultunk a település főutcáján a jelzést követve. A Kéktúra elhaladt Zalaszántó egyik nevezetessége, a Kotsy vízimalom mellett, mely ekkor természetesen még zárva volt. Kis idő múlva már magunk mögött hagytuk a települést, az aszfaltot pedig földút váltotta. Az eleinte enyhe emelkedés mind erősebbé vált, melynek okán első ízben kezdtem érezni azt, hogy itt bajok lesznek a bokámmal a túra során. A szezon első túrái amúgy is nehezen indulnak a több hónapnyi nyári "heverészés" után, az út nehézségétől és jellegétől függetlenül. 

A Sztúpa

Mire a Béke Sztúpához értünk le kellett ülnöm, mert nem bírtam azonnal tovább indulni. Évike befáslizta a lábamat, hogy egy kicsit stabilizáljuk a bokámat, majd egy rövid szemlélődést követően indultunk tovább a Sarvaly erdészház, illetve Sümeg felé. Hosszabb, de enyhe ereszkedést követően egy tisztásra értünk, ahol még épp elkaptuk az éjszakai esőt adó front hátoldalát, különleges fotótémát és még több időveszteséget szolgáltatva ezzel.

Az előző nap áztató esőt adó távolodó front a Tátika vár közelében

A tisztást követően kereszteztük a Zalaszántót Sümeggel összekötő 7327-es számú utat, melyet hátrahagyva megkezdődött a túra számomra legnehezebb, egyben a leglátványosabb szakasza, a Tátika várhoz vezető közel 1 km-es kaptató. Ekkorra már sajnos komoly kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán be tudom-e fejezni a túrát és fejben elkezdtem számolni, hogy a jelenlegi gyatra sebességemmel körülbelül mikor érhetünk be Sümegre, hisz az utolsó Helikon Interregiót el kellett érnünk amivel még vissza tudunk utazni Keszthelyre. 

Útban a Sarvaly erdészház felé

Régi, a 70-es éveket idéző EKA kúpos lámpák az erdészház közelében

Nagyjából ezekkel a gondolatokkal és egy csapnivaló állapotban lévő bokával indultam neki a kaptatónak, melyen végül viszonylag jól végig tudtam menni. Évinek természetesen ez szakasz tetszett a legjobban, ugyanakkor mélyen belül sajnáltam, hogy egy ilyen lepukkant fizikai állapotban lévő emberrel kellett lépést tartania. Mentségemre legyen mondva, hogy amíg nem kezdtünk bele a túrába, addig én sem tudtam pontosan, hogy mit fog bírni a bokám. Sajnos ez a túra rávilágított arra, hogy nem sok jót várhatok a jövőben, egészen addig amíg ki nem pihenem ezt a sérülést. 

Helikon Interregio Desiro motorvonat halad Tapolca felé Sümeg- Bazaltbánya megállóhelynél

Gombák (Évike fotó)

A Kéktúra bár felvezet a várhegyre, közvetlenül a várhoz a Kék "L" jelzésű út visz fel. Számomra teljesen egyértelmű volt, hogy nekem most nem lesz Tátika- vár és végül Évi is elvetette, hogy felmenjen, mert nem akartunk tovább rontani az időhátrányunkon. Ellenben ekkor merült fel először, hogy jövőre Sümegre jövünk nyaralni és ekkor beiktatjuk a most kimaradó várakat. A Tátika- vár tehát kimaradt, így megkezdtük az ereszkedést a várhegyről. Az ereszkedést követően, a Szebike- erdőt keresztezve aszfaltútra vitt a Kéktúra, mely lényegében már bevezetett Sümegre. 

(Évike fotó)

(Évike fotó)

Ekkor azonban még szűk 10 kilométer volt előttünk és bár az aszfaltút sok esetben segíti az előre haladásomat, most ezzel a sérült bokával minden tekintetben fájdalmasan soknak tűnt a hátralévő táv. Többszöri pihenőt követően értünk a Sarvaly erdészházhoz, ahol a pecsételést követően jött az első reménysugár, hogy talán mégis sikerül teljesítenem ezt a távot és nem vallok kudarcot több száz megtett kilométer után először.

(Évike fotó)

Az erdőt lassan magunk mögött hagyva az egykori Sümeg- Bazaltbánya vasúti megállóhelyhez értünk, majd a síneket keresztezve besétáltunk Sümegre. A sümegi vár tekintélyt parancsolóan magasodott a város fölé. Ekkorra már tudtam, hogy sikerült teljesítenem a túrát és az a veszély sem fenyegetett, hogy esetleg Sümegen ragadunk. Ugyanakkor ahogy fentebb már utaltam rá, valamit kezdenem kellett az állapotommal, mert az teljesen világos volt, hogy ilyen fizikai állapotban nem vághatok neki úgy a Kéktúrának ahogyan azt korábban terveztem.

Az E4-es Hosszútávú Vándortúra, az Országos Kéktúra és a Piros turistaút jelzései Sümeg határában

Évinek pedig nem csak azt köszönhettem, hogy eljött velem, hanem azt is, hogy jelenlétével a nehéz pillanatokban is tartotta bennem a lelket. Sosem felejtem el...

A mai túra útvonala:

   Zalaszántó-

  Zalaszántó, Béke Sztúpa-

  Vár- rét-

  Szebike- erdő-

   Sarvaly erdészház-

  Sümeg- Bazaltbánya vm.-

   Sümeg, vasútállomás